Irodalmi Szemle, 2002
2002/9 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Popély Gyula: Szellemi kútmérgezés — farizeusi szemforgatással
KÖNYVRŐL KÖNYVRE Popély Gyula Szellemi kútmérgezés — farizeusi szemforgatással Róbert Letz Náčrt dejín Uhorska a Maďarska s osobitným zreteľom na maďarsko-slovenské vzťahy című könyvéről A napokban egy igencsak érdekes könyv került a kezembe. A szerzője egy Róbert Letz nevű pozsonyi szlovák történész, művének címe pedig magyar fordításban így hangzik: „Magyarország és Magyarország történetének vázlata különös tekintettel a magyar-szlovák viszonyra” (Náčrt dejín Uhorska a Maďarska s osobitným zreteľom na maďarsko-slovenské vzťahy). A címen senki ne lepődjék meg, a „Magyarország” szó duplázása nem tévedés vagy sajtóhiba. A szlovák nyelvben ugyanis az 1918—19-es nagy impériumváltás óta más szóval jelölik az 1918 előtti Magyarországot (Uhorsko) és megint mással az 1918 utáni államterületet (Maďarsko). A magyar nyelv azonban mindkét esetben egyszerűen csak Magyarországot használ. Mi legfeljebb a nyomaték kedvéért alkalomadtán Csonka-Magyarországként emlegetjük a Trianon utáni hazát. A kiadványt a Pax Christi International elnevezésű nemzetközi katolikus mozgalom szlovákiai szekciója, a Pax Christi Slovakia jelentette meg a Phare-projekt keretén belül. A könyv bevallott célja az lenne, hogy minél hatékonyabban hozzájáruljon a Szlovákiában és Magyarországon élő nemzeti kisebbségek iránti toleranciához, valamint szolgálja a szlovák-magyar kölcsönös megértés és lelki megbékélés lehetőségeit. A szóban forgó kiadvány azonban egyáltalán nem tesz eleget a beharangozott célkitűzésnek. Nem törekszik a „krisztusi béke” megteremtésére, sőt éppen fordítva: egész tartalmával, de főleg néhány jellegzetes mellékzöngéjével mind szakmai, mind erkölcsi szempontból tovább folytatja a szlovák történetírásra jellemző magyarellenes hangulatkeltést. A szerzőnek vannak megmosolyogtató eszmefuttatásai, amelyek a mi szempontunkból nem is érdekesek különösebben. Ilyen például az az állítás, hogy úgymond a szlávok már több mint 500 évvel Krisztus előtt bírták a Duna-medencét (12. old.), vagy pedig az, hogy Szent Cirill és Metód már a 9. században ószlovák (staroslovenský) nyelvre fordította az Újtestamentumot, aminek következtében ez a nyelv vált az akkori Európa negyedik liturgikus nyelvévé. (14. old.) Az ilyen jellegű nagyotmondások szakmai szempontból sem állják meg a helyüket, kimondottan magyarellenes élük azonban még nincs. A türelmes olvasó azon is nagyot derülhet, hogy honfoglaló őseinket a szerző állítása szerint voltaképpen a mai szlovákok őseinek tartott morvák hívták be a Kárpát-medencébe, ahol aztán a birodalmuk részét képező Tisza folyó térségében telepítették le őket. „A magyar törzseknek valószínűleg Nagymoráviát kellett védelmezniük a bulgárok és a Kelet-Frank Birodalom ellen.” Mivel azonban a szlávok birodalma krízisbe került és felbomlott, a frissen betelepült magyarok előtt megnyílt a felemelkedés lehetősége. (18. old.)
