Irodalmi Szemle, 2002

2002/9 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Németh Zoltán: Provokáció: az olvasás kényszere

KÖNYVRŐL KÖNYVRE

s ezzel akaratlanul is egyrészt abszurd hatást kelt, másrészt a felszíni vagy éppen felszínes olvasást erősíti, hiszen a szöveg arra játszik, hogy az olvasó ne vegye komolyan az állításokat, a felosztásokat, egyszóval azt az analízist, amelyet a szöveg eljátszik. Ebből a szempontból olvassa magát a szöveg Az élet felosztása című novellában: „A megértés tisztázatlansága tehát tágítható, megszakítható és elérhető keretek között zajlik, ráadásul hatékony módon tágítható.”(89.)

A poszthumanitás baudrillard-i elképzelése irányítja Hazai szereplőit is. Az európai humanista klasszikus ideálja, az öntudatos, cselekvő ember képe kimosódik a Hazai-szövegekből, s helyébe a steril gépember lép. Hazai szövege nyugodt szívvel löki ki szereplőjét a huzattal az autóból, majommal hágatja meg a feleséget, szedi szét a testet, akár fizikailag, mint az Egy vérrög történetében vagy mentálisan, mint a Dávid a vonaton című opusban, vagy A rózsaszín por című drogos szövegben. Telitalálatok tehát a címek: nemcsak a logika, a mosoly és az élet osztható fel tetszés szerint, hanem a test és az agy is. A szimulakrum-emberek történetei azonban nem különlegesek. Mivel a szimuláció kora a megvalósult utópia, ezért Hazai hősei és maga a Hazai-szö- vegvilág is mindig a centrumban van („Itt a centrumban még nem tudom, még nem lehet tudni, mi fog következni.” [„Zebrák és éttermek, 103.]), a centrum poétikája szervezi a narrációt, ezért is érezheti úgy az olvasó, hogy Budapesten vagy valamilyen nyugati városban (a Gondolatok például Frankfurtot tematizálja) játszódnak a történetek. Hazai novellái nem akarnak nagyot ütni, nagyot mondani: hiszen a szimuláció centrumában vannak, s a szövegek a kimondás vágyával, annak feltupírozott akarásával éppen provincializmusukat bizonyítanák. A megvalósult utópia ideológiája az egész kötetet belengi: minden úgy van jól, ahogyan van, minden éppen úgy van jól, ahogyan éppen van. A legfontosabb életminőség az élvezet (uniós próza), az élet élvezete, de steril, hideg formában, nyoma sincs hedonizmusnak. A hedonizmus a cinizmussal kapcsolódik össze, s alakít ki új minőséget.

Hazai szövegei egyáltalán nem mellőzik a pongyolaságot és a hibás mondatszerkesztést mint lehetőséget: „De Karcsi bácsi ennek ellenére mindig úgy válaszolt erre a maga által feltett kérdésre...”(92/93.), „Erre még ment egy nagyobbacska kört az őszi napsütésben, végig a vastagabb (szélesebb? - megj. N. Z.) utcákon...”(93.), „Leginkább el kell gondolkodni azon, hogy merre megy a világ, merre megy a csapat.”(102.) A blőd okoskodás poétikája a közvetlenséget szituáló pszeudoreflexív megszólalásmódokkal keveredik: „Valami feloldódik, összeáll. Ön és te, mit gondolnak erről? Milyen a stílusom? Hogy vetem fel ezt a problémát, mely engem olyannyira izgat? Ez most persze személyes ügy, talán személyesebb írás, mint a többi. Vagy nem? A többi is elég személyes, csak másképpen. Most Önök hol vannak? Most én hol vagyok? Melyek ezek az érthetetlen, ám elképzelhető határok közöttünk? Te mit gondolsz erről? Vannak benyomásaid?”(106.) Mintha a nyelv közvetítő, kommunikatív erejét kiküszöbölve lehetne képes megszólítani az olvasót - ezt a paradox, abszurd lehetőséget imitálja a szöveg. Vagyis a szöveg fő irányává az a groteszk szituáció válik, amelyben a szöveg, hogy elérje az ideálisnak tételezett közvetítetlenséget, megpróbálja megsemmisíteni, kiiktatni önmagát, a szöveg retorikai feltételét, hogy túllépve önmaga retorikai megalkotottságán kapcso