Irodalmi Szemle, 2002
2002/9 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Németh Zoltán: Provokáció: az olvasás kényszere
KÖNYVRŐL KÖNYVRE jelentések is, amelyek - a romantika kódjának felhasználásával - felforgató erőt biztosíthatnának számára. A szubverzív erő kimosódása a szexualitás jelentéstartományaiból azzal a következménnyel jár, hogy az aktusok leírásakor gyakran a komikus, parodisztikus hatás lehetőségei felé mozdul el a szöveg. A szimuláció által kimosott metafizikus jelentéstartományok után a szexualitás toposza csak nevetséges formában emlékeztet saját hajdani erejére, szubverzitására. A megvalósult utópia jelenik meg a szexleírások nyomán Hazai szövegeiben: a mindent szabad logikája szervezi a pozitúrákat. Ez azonban azzal a következménnyel jár, hogy a szex éppúgy a hétköznapi élet működésének kódjait veszi magára, mint például a vacsora elkészítése, egy bevásárlókörút vagy a reggeli ébredés. A jelentéskioltás műveletei még nyilvánvalóbbak azokban a Hazai-szövegekben (a kötet egy másik csoportjában), mint A mosoly felosztása, A logika felosztása és Az élet felosztása, amelyek eleve a jelentés értelmességének lehetetlenségéből indulnak ki, s olyan szimulált környezetet állítanak elő, amely önnön lehetetlenségének kiterjesztését beszéli el. Az így létrejövő „posztbeszéd” túlhalad a metafizikai, értelmesnek tételezett textuson, s még ironikusan is alig értelmezhető: a jelenlét nyilvánítja ki akaratát, végtelen szövegeléssé nyújtva az időt. Az Irma néni leejti a kukoricakonzervet, Karcsi bácsi leejti a kolbászt, Kati néni leejti a habszifont című írások (a kötet szövegeinek harmadik csoportja) a referencialitás üres kódját textualizálják. A nonszensz életképek olyan abszurd olvasási technikát kívánnak a befogadótól, amelybe valószínűleg nem sokan képesek belehelyezkedni. A permanens értelmetlenség blőd helyzetei azonban paradox módon éppen azt a szimulált teret és világot építik fel, amelynek tapasztalatával az olvasáson túl maga is találkozik, sőt benne léte lehetőségeire ismerhet. A jelentéskioltás szimulációs technikájára ismerhetünk a kötet szinte minden szövegében. Ezek a szövegek csak imitálják a szépirodalmi stílust, de éppen így imitálják a magasirodalomból száműzött megszólalásformákat is: vagyis olyan eldönthetetlenségi mutatókkal operálnak, amelyek az olvasás elbizonytalanítását vonhatják maguk után. Jellemző erre a Zebrák és éttermek bevezetése: „Akinek nincs múltja, vagy csak mindent elfelejtett, vagy eszébe jutnak néha dolgok, de nincs megelégedve az emlékezetével, a sorsával, a jelenlegi állapotával, annak bizony keserű a pillanatok bágyadt füzére. Leginkább el kell gondolkodni azon, hogy merre megy a világ, merre megy a csapat.”(102.) A magasirodalom szempontjából ígéretesen induló, mély filozófiai gondolatok lehetőségeit fölvető, érzékenységre játszó szöveg a második mondatban hibás grammatikai szerkezetbe, tartalmilag pedig egy oltári közhelybe simul. Ezek az áltudományos eszmefuttatások is szerepet játszanak abban, hogy Hazai kötetét végigkíséri egy olyan irányultság, amelynek megjelenési formája egyfajta pszeudotextus lesz. Pszeudotextus alatt olyan szövegeket értek, amelyek valamilyen metafizikai tartalommal bíró szöveget imitálnak, de már az imitációban potenciálisan benne rejlő iróniát is csak imitációként tematizálják, vagy gyakran még úgy se. Ez a pszeudotextus magáért a jelenlétért jön létre, a beszélés, a mondás folyamatossága, rendje vagy éppen kényszere hívja elő.
