Irodalmi Szemle, 2002
2002/9 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Németh Zoltán: Provokáció: az olvasás kényszere
KÖNYVRŐL KÖNYVRE belengő unalom toposzával telített, jelen esetben „újgazdag” konnotációkkal. A váratlan, megoldást kínáló elem megint csak szokatlan módon jelentkezik, a szexualitást jelentő majom képében. Azaz a történet megint csak eltéríti azt az olvasói kódot, amely az aktusban látná az unalom feloldását. A közösülés a majom és a narrátor felesége között valósul meg, azaz a dinamikus elem semmit sem változtat a szöveg elején felvetett problémán. Az aktus különlegessége annak egyediségére is utal: az egyszeri aktus semmit sem változtat a felrajzolt újgazdag világ belső problémáin. A paródia nem az állat esetlen mozgásán alapul, hanem annak a világnak a parodisztikus „törvényein”, amelyet az állat megjelenésével mintegy felfed. A referenciális és parodisztikus kódok közös nevezője az üresség, amelynek segítségével más irányokba is kiterjeszthetjük olvasásunkat. Az üresség poétikája Hazai műveiben a szerialitással is érintkezik. A tucatszámra feltűnő lapos jellemek, banális filozófiai problémák hasonlóképpen íródnak Hazai szövegeibe, mint ahogyan Andy Warhol rakta fel arcait és levesesdobozait a vászonra. A hasonlóságot az is biztosítja, hogy Hazai novellái sem közelíthetők meg a klasszikus esztétikai kategóriák segítségével, azaz a szépség eltűnése mellett annak ellentéte sem válik tapinthatóvá: e szövegek tétje egészen máshol keresendő. Mintha afféle halálszövegek jönnének létre: olyan szövegek, amelyek célja mindenféle jelentés kioltása (legnyilvánvalóbban Az ötlet vagy a Stílus esetében, de ez a megállapítás Hazai egész kötetére kiterjeszthető). Ezért nincs értelme a perverzitásról mint negatív minőségről sem beszélni: ez a kategória a textusban feloldódva mindig a konkrét reális kód lehetőségeként jelenik meg, azaz valószerűsége természetessé válik (nem úgy, mint például de Sade regényeiben). Perverznek inkább azt tarthatjuk, hogy a szövegnek mintha mindig csak egy darabját kapnánk: a történetek nem jutnak önmaguk végére, nincs megoldásuk, kitépett lapok egy másik, jóval hosszabb szövegből (s erre talán nem a legmegfelelőbb kifejezés az, hogy Hazai novellái nem poentírozottak). Vagyis retorikai szempontból a parcialitás trópusával szembesítik olvasójukat. Az üresség kódja által felülírt kódok abban a térben mozognak Hazai írásaiban, amelyeket Baudrillard elnevezése nyomán a szimulakrum terének nevezhetünk. Csak ennek a kódnak a figyelembevétele nélkül tarthatóak Hazai novellái realisztikusnak. A szimulakrum tere azonban eltakarja és banálissá teszi a jelentések világát, kioltja a lehetséges jelentések tömegeit. A jelölő-jelölt kapcsolat esetlegessége, a jelentéskioltás poétikája megfigyelhető Hazai novelláinak első csoportjában is: például Pötyi valószínűsíthető halála nem von maga után olyan eseménysort, amely elvárható lenne, illetve, másfelől nézve, a Pötyi balesetét követő események a halál jelentésességének kioltását textuali- zálják. A bivaly, tigris és az oroszlánban a vérengző tigrisek által felkeltett „iszonyú durva” jelenetsor csak a képernyőn szemlélhető: Rezső, Gergő és Feri világa a hétköznapi céltalanságba, azaz a jelentéskioltás egyedül érvényes területére vezeti a durva, felkavaró élményeket. A kötet címadó novellájában és a Keserű szerelemben a szex konzervatív olvasata válik lehetetlenné. A szex nem céllá, hanem eszközzé válik, éppen ezért nincs benne semmi perverz. A szex (nem létező perverzitása) által rendeződnek megnyugtató módon a szereplők közti viszonyok, válnak rendezetté, de együttal kioltódnak azok a
