Irodalmi Szemle, 2002
2002/9 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Németh Zoltán: A költői hivatás megdicsőülése
KÖNYVRŐL KÖNYVRE belekódolva. Ennek a motívumnak a kiterjesztése több fronton megy végbe: a férfi-női kapcsolat viszonylataiba éppúgy beleírja magát, mint egy konvencionálisnak tűnő életkép jeleneteibe. A lázadás arroganciája az emberi viszonylatok természetes állapotává válik. A hatalmi viszonyok lebegtetése, nyílttá tétele vagy rejtése azt eredményezi, hogy Térey szövegeinek szinte elmaradhatatlan velejárója az ellenség képe, amely ellen a lírai alany a mondás segítségével veszi fel a küzdelmet. Ez az oka annak, hogy egyfajta archaikus, mitikus harc narrációjának darabjaira figyelhetünk fel az olvasás során. Az ellenség szerepében éppúgy állhat a kispolgár figurája, mint a nő, a szobatárs vagy maga az értelmező. A küzdelem és harc narrációjának gyakran egész kötet is megfeleltethető, miközben a küzdelem különféle szinteken folyik: egymástól elszakadó geográfiai, történelmi és perszonális frontokon. A többfrontos harc narratívája úgy konstituálódik, hogy a hibás analógia logikáját stilizálva nem az egyértelműség játékát erősíti, hanem az interperszonális viszonyok eldönthe- tetlenségi mutatóival manipulál. Ez válik a lázadás többértelműségének egyik lényeges összetevőjévé. A lázadás motívumával szoros kapcsolatban áll Térey szövegeinek kimunkált brutalitása. A brutalitás mint ellenszegülési kényszer a tradíció viszonylatába helyezve úgy értelmezhető, mint elhatárolódás a költészeti tradíció tehernek érzett elemeitől. Téreynél ez főként tematikus szinten nyilvánul meg. Szövegei olyan élethelyzeteket tematizálnak, amelyekhez a veszélyesség, az erőszak, a brutalitás képzetei kapcsolódnak. Az, hogy brutalitás nem nyelvi, hanem tematikai szinten hangsúlyozódik, Térey költészetének sajátos játéka, s egyben sikerének biztosítéka is. A kimondás egyértelműségének és egyúttal botrányának elmaradása a kanonizálódás egyik lehetőségévé válik. A brutalitás kultusza ezért inkább az individualitás megalapozásaként működik, mintsem az értelmezés irányítójaként. Ezt látszik igazolni az a tény is, hogy a Térey-szövegekben megképződő brutalitás általában kifelé mutat, iránya a külsőt célozza. A kifelé irányuló brutalitás célkeresztjében gyakran a változatos szavakkal illetett (úrnőm, asszonyom, húgom, nővér stb.) nő áll. Nem véletlen tehát, hogy Térey költészetét a macho tapasztalat tematizálása szempontjából is lehet értelmezni. A Térey-kötetekben azonban ebből a szempontból sokkal tágabb textuális játék folyik: a férfiidentitás szövegbe írása, amelynek a machóság csak egy sajátos koloritja. A férfi jelen társadalomba ágyazott identitásának a durvaság, a brutalitás csak az egyik lehetséges megközelítési módja. Térey szövegeiben a férfiidentitás egy másik aspektusa is jelentésessé válik: a magány és a kiszolgáltatottság is beleíródik a férfi lehetséges jelentéseibe. A kocsma toposzában ez a két aspektus kapcsolódik össze. A kocsma, mint a férfiidentitás apoteózisának helyszíne áll elénk a Térey-szövegekben. A hely - a hely poétikája - meghatározó erejű jelentésekkel van jelen ebben a költészetben. A kocsmák, a hónapos szobák, az erkélyek a legtöbb esetben (kivétel például a Ráckert) olyan névvel nem bíró, elzárt helyek, amelyek strukturálisan minduntalan keresztezik a névvel rendelkező térséget. Ebből a szempontból a városok válnak e topológia szimbolikus erővel felruházott területeivé. Varsó, Drezda, Debrecen, Ó- és Újlipótváros az
