Irodalmi Szemle, 2002
2002/9 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Benyovszky Krisztián: Föld, kaland, ilyesmi
KÖNYVRŐL KÖNYVRE fel, mely a dickensi regénypoétikai hagyományokat (a titok-regény klasszikusainak számító Kis Dorrit és az Edwin Drood rejtélyé) ötvözi az ókori szerelmi és a romantikus kalandregény, valamint a kémtörténet tradicionális eljárásaival (egymástól elszakított szerelmesek vagy rokonok próbatételekkel teli, kalandos bolyongása, mely szerencsés egymásra találással végződik, az utazásnak, különösen a tengeri utazásnak köszönhetően több országot is felölelő, gyakran változó cselekménytér, az idegen, egzotikus helyszínek kedvelése, a cselekmény váratlan fordulatai, melyekben döntő szerep jut a véletlennek, a komédiákból származó ráismerés mozzanata, amely idegennek hitt szereplők közti eltitkolt rokonsági viszonyokra derít fényt, a szerelmi szenvedély által uralt, olykor álruhákban való bujdosásra kényszerült hősök stb.). A felületes olvasó számára is szembetűnő, hogy a szerző csak a források alapos tanulmányozását követően fogott hozzá regénye megírásához, amely - miként azt egy rádióinterjú alkalmával elmondta - tervei szerint trilógiává terebélyesedik majd. Sok mindent megtudhatunk a könyvből a kor dinasztikus érdekeket — hatalmi és vagyonszerzési ambíciókat — szolgáló „politikai hidegháborúiról”, diplomáciai cselvetésekről, vérrel és megvesztegetéssel szerzett befolyásról, a sokszor már követhetetlen taktikázás nem éppen tisztességes húzásairól, a kereskedelem működéséről, a hajózásról, az Újvilág felfedezéséről stb. Jeneinek sikerült elkerülnie azt a - történelmi regények íróit mindig is fenyegető - veszélyt, hogy a tudás, a korra vonatkozó kiterjedt ismeretanyag „megülheti”, „befullaszthatja” a sodró epikum forrásait. Az Ikerszobrokbán arányosan oszlik meg a kaland és a tudás, és ugyancsak jó érzékkel fonja össze a szerző az egyéni sorstörténetek fiktív szereplőihez és a történelmi személyekhez kapcsolódó, általában a magas politikát érintő cselekményszálakat. A regény nem válik sem nehézkessé, sem unalmassá. A cím felettébb beszédes. Anélkül, hogy lényeges poénokat lelőnék, néhány megjegyzés ezzel kapcsolatban. Noha a címmé emelt kifejezés csupán a mű utolsó két mondatában bukkan fel „úgy álltak ott, ahonnan egyszer már látták egymást, mintha a baj múlandósága feletti örvendezés ikerszobrai lennének”, addigra viszont már a szöveg különböző helyeiről és szintjeiről töltekezik fel számtalan olyan konnotációval, amely az ismétl(őd)ésre és a tükrözésre utal. Mindenekelőtt a szereplők sorsában fedezhetünk fel ismétlődő mozzanatokat. Olykor az az érzésünk, hogy párhuzamos életrajzokat olvasunk, olykor egy-egy élethelyzet, egy habitus, egy gesztus, egy gondolat teremt kapcsolatot szereplő és szereplő között, s így különböző szempontok szerinti kombinációs sorok, párok állíthatók fel, melyek alapján a hősök egymás tükörképeiként szemlélhetők. Megjelenik a gazdag világirodalmi hagyománnyal (Az ördög bájitala, William Wilson, Markheim, A hasonmás) és magyar irodalmi előzménnyel (Asszonyságok dija) egyaránt rendelkező hasonmás, a kísérteties hatást keltő Doppelgänger figurája is. A titok-regény és minden rejtélyközpontú történet (leginkább talán a klasszikus detektívtörténet) az újraolvasás szempontjából kiszolgáltatottnak mondható. Mindaz, ami az első olvasás alkalmával a meglepetés erejével hatott, amit váratlan fordulatként éltünk meg, érvényét veszíti, alapjában véve megszűnik hatástényezőként funkcionálni. Az ily módon szerzett többlettudás
