Irodalmi Szemle, 2002
2002/9 - TURCZEL LAJOST KÖSZÖNTJÜK! - Cselényi László: Kő-ország (Töredékek egy készülő memoárhoz)
Kő-ország a temetése is. Én magam a nyilván jolsvai rezesbandára emlékszem leginkább, hisz addig én Gömörpanyiton hol is láttam-hallottam volna ilyet, s ha Szent Péter maga leszáll a mennyekből, nyilván az sem lett volna számomra nagyobb esemény. Próbálok kutatni a múltamban, mi mindenre emlékszem még ezekből a történelem-háború előtti időkből, de bizony nagyon elmosódok, kézzel nem foghatók ezek az emlékek. A Hangya-szövetkezetet, a boltot, kocsmát meg a kultúrházat említettem, itt nyilván sok minden történt, ami talán meg is maradt bennem, de kimerevíteni sehogy sem tudom a fotókat, ami rémlik is, inkább csak az anyámék, nagyanyámék meséiből ismerős. Gyerekkori szenvedélyeim például. Két vesszőparipám volt állítólag gyerekkoromban, elsősorban ezekre emlékszem, noha inkább csak közvetítéssel. Az egyik a csorda meg a disznókonda. Állítólag kitartóan kondás akartam lenni, olyan mértékben, hogy Benko nagyanyámnak minden reggel a hátán kellett cipelni engem a nyáj után egész a falu széléig. S játékaimban is ennek a szenvedélyemnek hódoltam elsősorban. Kövekből, fahasábokból egész kondám volt s ezekkel eljátszottam reggeltől estéiig. S a legeltetésen túl sor került persze a disznóvágásra is, mi több, a disznópörkölésre. Ezt főként azért gondolom, mert eme hobbinak kellemetlen következményei is lettek, noha kissé később, talán már a háború után. Ekkor történt ugyanis, hogy Csík Zoliéknál (Zolinak hívták vagy Kálminak? Azóta sem láttam őket, negyvenhétben őket is áttoloncolták Magyarba, aztán úgy hallottam, később Amerikában kötöttek ki), tehát Csík Zoliéknál (Zoli volt a velem egykorú, Kálmi a bátyja volt), nyilván ott is disznótorra készültünk. Hárman jómadarak, akikről még nem szóltam, mert majd csak később nő még a súlyuk gyerekkorom krónikájában: Urbán Jancsi, az ugyancsak velem egykorú tőszomszédunk s Rácz Robi, az unokaöcsém. Mi hárman voltunk az elválaszthatatlan jómadarak s nyilván a falu rémei. Csík Zoli csak rajtunk kívül állt, Robiék szomszédja lévén, de ő volt a legnagyobb rém. S náluk történt a disznópörzsölés! Aminek következtében egyszer csak lángra kapott a szalmatetős pajta. Erre még pontosan emlékszem, s arra is, hogyan futottunk fejvesztetten neki a határnak, nehogy elkapjon valaki, a többire már nem. Összefutott a falu, hisz Csíkék a falu közepén laktak, ha nem sikerül eloltani a tüzet, leég az egész falu. Sikerült eloltani, de emlékeimben majd 60 év után is vissza-vissza rémlik. Mert volt másodkiadása is a háború után. Kinn az erdőn tehenet legeltettünk s aknára lelve, perszehogy meggyújtottuk. S lángra kapott az egész erdő. De erről majd máskor. V „Mélységes mély a múltnak kútja, ne mondjuk inkább feneketlennek — kezdődik a József és testvérei. Ne ijedjünk meg, nem Thomas Mann mitologikus regénysorozatáról akarok írni, csupán e nevezetes, immár közhellyé laposodott két mondat jut eszembe, midőn vügül is Kő-ország, pontosabban szülőfalum múltját s így a saját múltamat próbálom körüljárni s megsaccolni, hogy vajon milyen mély is hát az a kút, illetve, hogy milyen mélységekig tudunk eljutni benne, s még pontosabban, hogy még abból is,
