Irodalmi Szemle, 2002

2002/9 - TURCZEL LAJOST KÖSZÖNTJÜK! - Cselényi László: Kő-ország (Töredékek egy készülő memoárhoz)

Cselényi László

ráparancsolt Gottwaldékra: tüzet szüntess! Mondom, mindez '48-ban történt, 10 éves koromban. Új korszak kezdődött. S ekkor ért véget az én első tíz évem.

IV

Lássuk hát, meddig ér az ember emlékezete. Említettük a negyedik évet. Ez persze csak egy, a fejfa okán tetten érhető adat, a többit aligha tudnám így pontosítani. Ám egyéb emlékek ebből a történelem előtti korból is vannak természetesen. A talán legrégibb, ugyanebből az időszakból, alighanem negyvenhárom nyaráról. Apámék ekkor, a magyarok alatt a Hangya Fogyasztási Szövetkezet, magyarul az élelmiszerüzlet meg a kocsma bérlői voltak. Első emlékeim hát éppen ezekhez tartoznak. A kocsmában-boltban rengeteg ember megfordult, a falun átutazó idegenek is, a vásárra menő vagy vásárból jövők például, s én persze mindig közöttük forgolódtam. S a bolt meg a kocsma mellett ott volt a harmadik színhely, a kultúrház. Itt is sűrűn forgolódtam, a bálokon ugyanúgy, mint a színdarabokon, színdarabpróbákon, műsoros esteken. Innen, négy-öt éves koromból ismerős a hajdani sláger: Egyszer egy kíváncsi kacsa. De a többi korabeli nóta is, a Karády háborús dalai például, no nem a moziból s nem a rádióból, akkor még egyik sem volt a faluban, hanem a kultúrból.

De hát amaz első emlék. A szövetkezet tőszomszédságában laktak Károly bácsiék, apám legidősebb testvérnénjének, Jolán néninek a családja. Károly bácsi nevezetes ember volt azokban a magyar időkben, már csak abból is gondolom, így utólag, hogy külön címszóban említi őt a Visszatért Felvidék Adattára. íme:

„Kiss Károly, oki. építőmester, 1897, Gömörpanyit. Középiskoláit Sajógömö- rön végezte, majd Pozsonyban építőmesteri oklevelet szerzett. 1929 óta önálló építőmester. E.M.N.P. tagja. A Fogy. Szöv. Ügyv. Elnöke. (Gondolom, így kerültek apámék a Szövetkezetbe). A cseh uralom idején hazafias magatartása miatt letartóztatták. Felesége: Cselényi Jolán. Gy. Ernő.”

Károly bácsiék a szomszédunkban laktak, félemeletes házban, jó tágas terasszal. Én, gondolom, egész nyáron ott tanyáztam, egészen addig, amíg egyszer csak fejjel le nem bukfenceztem a félemelet teraszról. Hallom is azóta is, hogy bizony meglátni, hogy már négyéves korodban fejre estél. Ám csodák csodája: nyakam nem tört, mi több, bármennyire erőltetem az agyamat, mindenképpen ez ugrik be legelső emlékként, ettől korábbra nem tudok visszakozni. S ha már Károly bácsiéknál tartok, akkor a temetéséről is szólnom kell, mert ez bizony akkor (ha jól emlékszem, negyvennégyben történt) ugyancsak nagy esemény volt mifelénk. Amint az előbbiekből is láttuk, Károly bácsi jeles személyiség volt a magyarok alatt, nyilván a csehektől elszenvedett börtönviseltség miatt is. Azt már nem tudom, hogyan került Jolsvára, nyilván az ottani Magnezit-gyárba, ahogy később apám is, de alighanem jeles személyiség volt ott is, az inkább szlovák többségű Jolsván a magyarok alatt. (A bécsi döntés után Jolsva volt a határváros, a határt nyilván a Magnezit miatt a gyár fölött húzták meg.) Nos, Károly bácsi, sajnos, korán elhunyt, ha jól emlékszem, tüdőbajban. S minthogy fénykorában hunyt el, fényes volt