Irodalmi Szemle, 2002

2002/9 - TURCZEL LAJOST KÖSZÖNTJÜK! - Turczel Lajos: A magyar szakos tanárképzés helyzete Pozsonyban és Prágában 1922 és 1959 között (tanulmány)

Pozsonyban és Prágában 1922 és 1959 között

dést alakítottak ki. Mint majd látni fogjuk: a prohászkás egyetemisták a magyar tanszék ügyében is bátran léptek fel.

Meg kell jegyezni, hogy a prágai parlamentnek és a pozsonyi tartománygyűlésnek magyar képviselői is számos interpellációt nyújtottak be a magyar tanszék ügyében, s amíg a prágai reagálás legtöbbször ridegen elutasító volt, addig a pozsonyi tartománygyűlés elnöke, Jozef Országh komolyan vette az ilyen ügyeket is. Valószínűleg nem volt nagy magyarbarát, de Hviezdoslav Országh Pálhoz hasonlóan mindvégig magyar betűkkel írta a családi nevét, s tiltakozott az ellen, ha a szlovák sajtóban Orsagot írtak. Sajnos a tartománygyűlésnek nem volt hatékonyabb jogköre, s a megyerendszer helyett 1928-ban bevezetett, s a négy országrészből (Csehország-Morvaországból, Sziléziából, Szlovenszkóból és Ruszinszkóból) álló tartományrendszer fő célja a szlovák autonomisták megpuhítása volt.

Visszatérve az 1928 és 1934 közötti aktív egyetemista mozgalmakra, azoknak a már említett sarlós Vetésen és a prohászkás Új Életen kívül más lapjai is voltak. A Magyar Diákszemléről és a Jövőről van szó, melyek hivatalosan a Csehszlovákiai Magyar Akadémikusok (egyetemisták) Szövetségének orgánumai voltak, de az elsőben a Sarlónak volt nagy befolyása, a másodikban a Magyar Munkaközösségnek. Mindkét lap két évet élt meg: a Magyar Diákszemle. 1930-31-et, a Jövő pedig 1932-33-at, s a lapszámaik nagy időszakaszokban láttak napvilágot. Ennek ellenére a magyar tanszékkel kapcsolatos fontos anyagok találhatók bennük, s itt példaként a Sarló egyik legkiválóbb tagjának: Peéry Rezsőnek az írását említem meg.

A címe ez volt: Új harcra a pozsonyi magyar tanszékért, s a Jövő 1932. évi első összevont számában jelent meg. Az akkor már jelentős publicistának számító 22 éves Peéry hosszasan értekezik az 1928-tól folytatott harcokról, s aztán az 1932-es év súlyos hiányosságait felsorolva Bujnákot is bírálja: „Egyetlen előadó Bújnák, aki a tanszék fő feladatának a szlovák-magyar kölcsönhatásnak a kutatását tartja. Ez csak másodlagos kérdés lehet! A magyar tanszék fő feladata a magyar nyelvészeti és irodalmi kutatás. Az irodalomtörténeti kutatás centrális kérdése pedig a magyar társadalom történelme, élete és az irodalom közötti összefüggések problémája."

A cikk további részében budapesti neves tudósok alkalmi meghívását javasolja aktuális előadási témákra. A kritikus és irodalomtörténész Schöpflin Aladár, a nyelvész Gombócz Zoltán és a Sarlóval kapcsolatba került néprajzos Győrffy István nevét említi, s fontosnak tartja azt is, hogy a tanszék budapesti, finnországi és oroszországi nyelvészeti és irodalomtörténeti tanulmányutakat szervezhessen. Az írás ezzel a mondattal fejeződik be: „Legyen a magyar tanszék előadói és vizsgáztató nyelve a magyar!”

A prohászkások közül a magyar tanszékkel kapcsolatos problémákat főleg Vájlok Sándor karolta fel. Ő már a komáromi gimnáziumi évei alatt publikált, s kiemelkedő kritikusi tevékenységét egyetemistaként a pozsonyi Magyar Minerva folyóiratban kezdte meg. Vajthay Dénes álnéven 1934 áprilisában ott jelent meg az az írása is, amelyben Bújnák Litertúra maďarská na üzemi Slovenska című elképesztő értekezésével foglalkozott. Bújnák akkor már nem élt, s a tanszék helyzete ez időben volt a legsiralmasabb.6