Irodalmi Szemle, 2002
2002/9 - TURCZEL LAJOST KÖSZÖNTJÜK! - Turczel Lajos: A magyar szakos tanárképzés helyzete Pozsonyban és Prágában 1922 és 1959 között (tanulmány)
A magyar szakos tanárképzés helyzete A pozsonyi magyar szemináriumot Bújnák professzorrá avatása után magyar tanszéknek tartották, hívták, de a kar többi tanszékéhez képest nyomorúságos helyzetben volt. Továbbra is egyetlen intern előadója volt, s az előadások és vizsgák kötelezően szlovák nyelven folytak. Az ellenzéki párti magyar sajtóban mindezt kezdettől és folyamatosan kárhoztatták, s nemcsak korszerűen ellátott magyar tanszéket követeltek, hanem jogi és bölcsészeti karral bíró csonka magyar egyetemet is. Ezt a követelést, igényt Maiéter István eperjesi professzor és politológus is jogosnak nyilvánította abban az előadásában, amelyet 1933-ban a prágai Csehszlovák Kisebbségkutató Intézetben (hivatalos nevén Československá spoločnosť pro studium menšinových otázek) németül tartott. 5 A legradikálisabb magyar egyetemista ifjúsági mozgalomnak, a Sarlónak a vezetői ebben a kérdésben kissé megosztottak voltak: Dobossy Imre a csonka egyetemért szállt síkra, a Masaryk elnök által 1930. január 17-én fogadott Sarló-delegáció tagjai: Balogh Edgár, Boross Zoltán és Terebessy János viszont, ha kényszeredetten is, elfogadták az elnök negatív álláspontját. A korszerű és magyar tanítási nyelvű tanszékért folytatott harcban ifjúsági mozgalmi viszonylatban a Sarló járt elöl. Három hónappal a megalakulása után, 1928 novemberében a pozsonyi sarlósok az egyik egyetemi előadóteremben tiltakozó gyűlést tartottak, és az egyetem rektorának, dr. Albert Pražák professzornak memorandumot nyújtottak át. Hogy a kemény követelések diákosan diplomatikus nyelven voltak megfogalmazva, azt a Vetés című sarlós röpiratlap 3. számában közzétett memorandum bevezető része bizonyítja: „Magnificenciád bizonyára tudja, hogy kívánságaink mindegyikével nemzetközileg garantált kisebbségi jogainkra támaszkodhatunk. Mégis, mikor átadjuk kívánságainkat, elsősorban a tanítványait lássa bennünk, akik a kétségbevon- hatatlanul helytálló kisebbségpolitikai érvelés fölé is az abszolút tudományos szempont szentségét helyezik.” Az 1928 utáni egyetemista ifjúsági mozgalmak másik erős csoportja, a Duka Zólyomi Norbert és Zapf László által szervezett Magyar Munkaközösség volt, mely a Sarló kommunistává válása után erősödött fel, s a Szent-Ivány József által vezetett Magyar Nemzeti Párttal működött együtt. A tanszékért folytatott harcban Duka Zólyomi Norbert igen aktív volt, s ő szerkesztette az 1931-ben kiadott ifjúsági röpiratot is (A kisebbségi magyar ifjúság röpirata a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság megalakulása alkalmából). A Masaryk elnök milliós adományából létrejött, és általában Masaryk Akadémiának hívott egyesület vezetősége erősen kormánypárti volt, s első elnöke, Orbán Gábor nyelvész az egyetemista mozgalmak nagy aktivitását durván bírálta. Persze voltak a Társaságban olyan funkcionáriusok is, főleg Szalatnai Rezső, akik az ifjúság mozgalmával egyetértettek. Az ifjúsági mozgalmak harmadik jelentős csoportja, a Prohászka Köröknek nevezett katolikus szervezet, a Sarló felbomlása idején bontakozott ki, s nagy és tartós sikert ért el: 1932 és 1944 között Új Élet címen nívós irodalmi folyóiratot adott ki, s a szlovákiai katolikus egyház által országosan megszervezett falusi ifjúsági egyesület magyar alosztályának (a Szlovákiai Katolikus Ifjúsági Egyesületnek) paraszt- és iparos fiataljaival termékeny együttműkö
