Irodalmi Szemle, 2002
2002/9 - TURCZEL LAJOST KÖSZÖNTJÜK! - Turczel Lajos: A magyar szakos tanárképzés helyzete Pozsonyban és Prágában 1922 és 1959 között (tanulmány)
Pozsonyban és Prágában 1922 és 1959 között veda VII. kötetében 1933-ban jelent meg. Ebben minden olyan magyar írót, aki- Balassitól kezdve, s Győry Dezsővel befejezve - a mai Szlovákiának megfelelő területen született, úgy mutat be, mint akit Szlovákia és a szlovákság adott, ajándékozott a magyarságnak. Szerinte ez a történelmi Magyarország románok, németek és délszlávok lakta területén is így volt, s a 19. századig az alföldi tiszta magyar területek semmivel sem járultak hozzá a magyar irodalom fejlődéséhez. Ennek a Petőfi-ellenességgel is áthatott elképesztően torz írásnak az alapján el lehet képzelni, hogy a 200 oldalas Arany-könyv is manipulációs munka, s fő célja, a gyűlölt Petőfinek az elhomályosítása. Aranyt Bújnák a „renegát” Petőfivel szemben tősgyökeres magyarként dicsőíti, s még azt is természetesnek veszi tőle, hogy gúnyos versekben keményen kikelt a magyar nyelv nagy arányú szláv befolyásolását bizonygató Dankovsky és Miklosich ellen: Kisütik, hogy a magyar nyelv Nincs, nem is lesz, nem is volt. Ami új van benne, mind rossz, Ami régi, az meg tót. Szót, ragot és képzőt idegentől mennyit oroztál Attól fogva, hogy e négy folyam árja itat. Miklosich és Dankovsky nyomán, s irigykedve babérjuk Egy sereg ifjú tudós mind bizonytíva mohón... Amit Miklosich és Dankovsky, s Leschha szerényen Meghagya, Bernátok kótyavetyélik el azt. Kapkod ürügyhez az is, mint a menykőhöz előde, Hogy, ha mi bönge maradt, elszlavizálja szegény... -3 Bújnák ezeket a gúnyverseket a könyvében élvezettel idézi, s noha ő Dankovskyék állításaiban szilárdan hisz, Arany anyanyelv melletti kiállása is tetszik neki. Én nem ismerem részletesebben a 19. század második felének szlovák költészetét, s ezért nem tudom az Arany-könyvet hitelesen megítélni. Ma már viszont vannak olyan fiatal kutatóink, akik mindkét területen képzett szakemberként döntő szót tudnának mondani ebben a kérdésben. Megjegyzem még azt, hogy az 1984-ben kiadott Encyklopédia slovenských spisovateľov Bujnák-szócikke szerint az Arany-könyvet több szlovák kritikus és irodalomtörténész élesen bírálta. Az 1958 és 1975 között kiadott akadémiai szlovák irodalomtörténet IV. kötetében Bujnákról közel 10 oldalas portré van, de az elismerés mellett komoly kifogások is történnek. Többen (főleg František Votruba és Ján Lajčiak) kifogásolták, hogy a régi romantikus irodalmi generációt túlértékelte, a fiatal nemzedék jelentős tagjaival (Jesenský, Krasko, Timrava) viszont mostohán bánt, mert sem nemzet fölötti irodalmi kontextusaikat, sem az új irodalmi irányzatokhoz való kapcsolódásukat nem látta meg kellőképpen. 4
