Irodalmi Szemle, 2002
2002/9 - VERSÍRÁSTÓL A POÉZISIG - Szabó Gergely: Gondolatritmusok II.
Versírástól a poézisig Ki tudja, hogy pozsonyi egyetemünk bölcsészkarának Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszékén már évek óta létezik ún. próza-, illetve versírói szeminárium? Pedig így igaz. Sőt még úgy is igaz, hogy ez idáig minden évben volt a szemináriumnak legalább három-négy hallgatója. Reméljük, az elkövetkező években is lesz. Ezúttal a versírói szeminárum három hallgatóját: Szabó Gergelyt, Vaszily Tímeát és Rabec Istvánt mutatjuk be egy-egy írásukkal. A három bemutatott szöveg közül a legérettebbnek Szabó Gergely alkotása tűnik: a profán történet a gazdagon rétegzett irodalmi utalásrendszernek, stílusallúzióknak, nyelvvilágnak köszönhetően rendkívül sok irányban nyitott, például a nyilvánvaló ironikus-parodisztikus irányultság mellett az egzisztencia illúziótlanságának, szkepszisének a jelentéseivel is feltöltődik; Vaszily Tímea szövege egyetlen töredezett, zaklatott modalitású versmondat, afféle disszemi- nált női Semmiért egészen; Rabec István versei mint üres színpadok: csak a tárgyak történéseivel utalnak a szereplőkre s alakítanak ki egyfajta nyugtalanító orfikumot. Mindhárom debütánsunkról elmondhatjuk: írásaikban már ott a költészet, a versírástól - talán a versírói szemináriumnak is köszönhetően - eljutottak a poézisig. (-r-d) Szabó Gergely Gondolatritmusok II. (Karinthy Frigyes után szabadon) Gondolkodva mentem az utcán, és ama kőburkolatos sáv egyenesen feküdt talpam alá, miközben agyam erősen működött. És betértem egy kocsmába, és lépteimet ama alkoholtartalmú italok árúsítóhelye felé irányítottam. Egy asztalra tevém könyökömet, és ama gyalult, négy lábon álló falap odasimult alkarom és felkarom találkozáspontjához. És szóltam a pincérhez, és torkomból rezgetett levegőt fújtam a kocsma korlátlan urához. Hogy nekem hideg sört hozzon, és ne tehén tőgyének váladékát, sem paradicsom sűrű levét. És kívánságomat nem teljesítette, és nem mulasztottta el az alkalmat, hogy nekem kedvemben ne járjon Nagy vala az én felháborodásom, az asztalra csaptam, és az én tenyerem ama gyalult falapot illette hangosan,
