Irodalmi Szemle, 2002

2002/9 - Varga Imre versei (Miközben begöngyöl, Szófogadóból, A magából kivetkezett, A nincs útján, Eljutva, A würzburgi csengettyűfa, Mostomból örökké)

Varga Imre versei

Nagy sötétzöld lepkék hulltan Az esővert falevelek.

Kopárak a nyári gallyak. Gyúlnak s kihúnynak a holdak. Halkuló halk csengettyűhang. Regina, Regina, hol vagy?

Mostomból örökké

Nem veszejtem el magam, nem én, ebbe a bűzbe. Engedem, jó így, végtelen, tértelen időmre.

És ami bennem értelem s az is, ami dőre — már tudatosan észlelem. Tűzláng virrad a kőre.

Zakatolgat vonatom: nincs hátra, előre.

Az erő viszalök, majd odavon az örömre, akár a nőre.

A munkám már pihenve adatik időmre.

Csillag villan az égre, mint szemben e lány bőre.

Szivárog az alkony belőle.

És itt e merülő világban az vall a költőre, hogy víz alatt is ő lett mennyeink őre.

Bár éles kardja nincsen, se botja, se tőre, de sorsába olvadva lett a most őrzője.