Irodalmi Szemle, 2002
2002/8 - Bálint Péter: Kisöpörtem a padlást (regényrészlet)
Bálint Pcter szeretnéd a véleményemet? A kolléga urak azért nem sietnek magukhoz meghívni a szeretőket, mert attól tartanak, esetleg fény derülhet arra, hogy mit is csinálnak az éjszakai ügyeletben a fiatal ápolónőkkel, hogy a családi fészeknek mondott nyaralóba hordják őket, és bizsukkal vásárolják meg szerelmüket. A gyomrom fordul ki tőlük! Na ne lógasd már az orrodat, nem a te szeretődet kell hazahoznod. Ne hidd, hogy a tanár úr elfelejti, mi voltunk az egyetlenek, akik nem ítéltük el őket, tartson akármeddig is a viszonyuk. Egyszer-egyszer leülhetünk kártyázni velük.” Nem tudom, apámnak volt-e valaha is titkolt viszonya egy ápolónővel, kolleginával vagy bárki mással. Szeretném azt hinni, hogy igen, de semmiféle bizonyítékot nem találok erre az emlékezetemben, és a mama sem vádolta kilengéssel vagy megbízhatatlansággal, bár meglehet, hogy csak előttem hallgatott erről a dologról. Szerintem még a mamát is olyan plátói szeretettel rajongta körül, mint a remekműveken megcsodált aktokat. Egyszer sem hallottam udvarolni, hízelegni a mamának; sosem csípett a farába vagy karjába, amit anyám amúgy is közönségesnek tartott volna („cselédekkel és lotyókkal viselkedik így az ember” vélekedett az effajta erőszakosságról); félszegen sertepertélt hitvese körül, mintha egy kis biztatásra, ösztönzésre várt volna, hogy megcsókolhatja az arcát, szájához emelheti a kezét, hiszen tudta, hogy a mama szereti a figyelmességet, de képtelennek tűnt a testi érintkezésre. Ehelyett gyakran előfordult, hogy a mama ölelte meg őt, és csókolta meg a homlokát, oly teátrálisan és bohókásan, akárha azt mondta volna, amit nekem szokott: „na gyere, hadd csókoljam meg azt a nagy, okos buksidat!”, s apám éppoly büszkén és elfogódottan hajtotta előre a fejét, ahogy én is ellestem e mozdulatot tőle. Azért mondom, hogy szeretném hinni, igenis voltak apámnak kalandjai, mert legalább e téren különbnek érezhetném magam nála, mivel anyámtól örököltem az iszonyatot a testiség közönségességével szemben, s épp eléggé megnyomorította kamaszkoromat, majd a későbbi éveket is a nemiséggel való küzdelem. De erről később essék szó. Ha a mama vendégeket hívott egy névestére, előző este leült a konyhaasztalhoz egy árkussal és irónnal, egymás alá írta a neveket, és sorra vette valamennyiük gyöngéjét, mivel is tudná elkápráztatni egyik s másikat, mi, apámmal a hasunkat fogtuk a nevetéstől, mert kíméletlenül vesézte és figurázta ki azokat, akik évek hosszú sora óta jártak hozzánk, épp ezért nem volt már semmi titkolnivalójuk előttünk, nem lehetett olyan mániájuk vagy kényelmetlen szeszélyük, amellyel ne tudott volna előre számolni anyám. „Lajos élveteg ember, az egész estéből nem érdekli más, csak hogy mivel tömheti degeszre a pocakját. Kövér libamáj kell neki, jó sok zsírban sütve és lehűtve. Meg egy demizson házi vörösbor. Gondolom, egész éjjel horkol meg hánykolódik majd az ágyában. Klárikája szokás szerint csak turkál az étekben, megteszi neki egy kis disznósült is valami salátával. Károly, sebész létére él-hal a törkölypálinkáért, és a sós süteményekért. Sütnöm kell egy tepsi tepertős pogácsát, nehogy idő előtt berúgjon, és szemérmetlenül csipkedje Klári karját, disznó vicceket sugdosson a fülébe vagy sikamlós történeteivel traktálja a társaságot. Időnként faragatlan tuskó tud lenni. Ildikó fádsága miatt mindig a tiltott gyümölcsre fáj a foga. Szoknyapecér. Lássuk csak tovább! Ildikó
