Irodalmi Szemle, 2002
2002/7 - TALLÓZÓ - Zsávolya Zoltán: Talamon Alfonz művei
TALLÓZÓ irodalmában és a 20. századi modernizmus által szinte tökéletesre csiszolt nyelvvel találkozunk. Olyan nyelvvel, amelynek nincsenek nagy kilengései, de amely pontosan és megbízhatóan ad lehetőséget nagy témák megverseléséhez. Mi lehet mégis zavaró Tőzsér Árpád Finneganjében? Zavaró lehet, és sok olvasó számára talán céltalan is a kötet által előbányászott tudásanyag, amelynek megközelíthetetlensége tekintélyt, egyszersmind némi - szimpatikus vagy ellenszenves - elitizmust is magába rejt. Zavaróak lehetnek a 20. századi elméleti trendekre talán túlságosan is rájátszó kiszólások („Baudrillard/ szimulakrumának huszadik esztendejében” [54.]), a versek szinte menetrendszerű, elégikus hangulata, a „nagy”, metafizikai problémákkal megpakolt nyelv halálvágya. Mindezek azonban gyenge érvek ahhoz, hogy kétségbe lehessen vonni: Tőzsér Árpád valóban érvényes, megkerülhetetlennek látszó költészetet művel már több évtizede. Legújabb kötete pedig annak bizonysága, hogy e költészet hatóköre nemhogy szűkülne, hanem egyre tágul. FELHASZNÁLT IRODALOM Baudrillard, Jean: A szimulákrum elsőbbsége. In: Kiss Attila Atilla-Kovács Sándor s.k.-Odo- rics Ferenc: Testes könyv I. JATE - Ictus, Szeged, 1996. Bedecs László: Aki viszi át. Élet és Irodalom 2001. június 8. Bíró Endre: Bevezető. In: James Joyce: Finnegan ébredése. Holnap, Budapest, 1992. Peer Krisztián: Ö-ön a tö-ök (Peer Krisztián beszélget Tőzsér Árpád pozsonyi költővel a Finnegan halála című új kötete kapcsán). Irodalmi Szemle 2001/6. (Megjelent a Tiszatájban) Zsávolya Zoltán Talamon Alfonz művei Az 1996-ban, harmincéves korában, autóbaleset következtében elhunyt szlovákiai magyar író valamennyi „érett” munkáját tartalmazza ez a könyv. Tehát életében megjelent három könyvét: befejezett kisregényét és két novelláskötetének teljes anyagát, ezenfelül Sámuel Borkopf Barátaimnak, egy Trianon előtti kocsmából címmel 1998-ban napvilágot látott posztumusz regénytöredékét, valamint további tíz, korábban csak folyóiratban publikált elbeszélését. A nagy alakú, vaskos, komoran ünnepélyes küllemű, reprezentatív könyv amolyan tárgyi dokumentuma egy immár majd két évtizedes, diadalmeneteként értékelhető egyéni fogadtatástörténetnek, amely 1984-ben, a Grendel Lajos előszavával megjelenő két első komoly novellával vette kezdetét az Irodalmi Szemle hasábjain, közbülső állomásait az ugyancsak Grendel segítségével szerveződő 1986-os Tiszatáj-beli közlés meg az 1996-os, már a baleset utáni kóma idején megkapott Madách-díj képezik, eddigi betetőzését pedig a Borkopf-töredék kiadásakor tapasztalt nagyfokú kritikai aktivitás jelenti. Talamon Alfonz majd’ minden művének egybeszerkesztve történő megjelentetése jó alkalmat szolgáltat arra, hogy az eredeti önálló kötetek nyilván még esetlegesebb befogadása, majd a kritikai dicsérőkórus egyre inkább felcsapó hangjának meghallása után az „értő”, a „szélesebb” vagy (leginkább) a
