Irodalmi Szemle, 2002
2002/7 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Vendégkritikák - Gömöri György: Az igazi hűség (és hála) éneke (Vas István: Pesti elégia)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE februárja volt a mélypont. A Város számos részét szétlőtték a szovjet tankok, ezrek haltak meg, tízezrek menekültek el, „Kihagy a Város kőszive, de meg nem áll soha” — mondja a következő sorban Vas, visszaemelve a diskurzust a személyes emlékezés szférájából a kollektív jelképek szintjére. Igen, Budapest újjá fog épülni, ahogy újjáépült 1945 után is, de a költőt most nem ez érdekli, hanem a Város „örök élete”, más szóval: feltámadása. Itt ugyanis, a vers utolsó négy szakaszában az eddig is jelképekkel működő versbe belép egy vallásos képzetvilág: Jézus Krisztus kereszthalálával megváltotta az emberiséget a kárhozattól, az „örök haláltól”. Vas versében maga a Város jelenik meg ilyen krisztusi szerepben, mivelhogy: „Meg tudta örök életét a Haláltól váltani”. Ezzel egyszersmind a költőt is megváltotta: „A Város megváltotta magát és meg tudott váltani engem: / Ott úsznak minden bűneim a februári szennyben.” A „nagy feloldozást” az hozta meg, hogy a hajdan szocialistaszinpatizáns és emiatt bűnösnek bélyegzett Város roppant áldozatra volt képes — a forradalom és az azt követő megtorláson át jutott el bűneinek megváltásáig. De mivel a Város, még ha fel is ruházzuk lélekkel, elsősorban anyagi mivoltában az, ami, hozzá kell tenni, hogy ez a megváltás nem csupán természetfölötti esemény, hanem nagyon is e világi: „a földön, a jelenben” történik vagy történt. S hogy ez mennyire így van, mutatja, hogy a korábban hitetlenkedő költőnek is a forradalom katarzisa hozta el a „megváltást” — azt, hogy eggyé tudott forrni Budapesttel és (tágabb értelemben) a szabadságért szenvedést, halált is vállaló magyar néppel. A Város sebeiből „ragyog a nem remélt bocsánat”. S azzal, hogy hű maradt városához, Vas István is úgy érzi, bocsánatot nyert valódi vagy vélt bűneiért, amelyek között a kétkedésen kívül bizonyára a helyzettel való megalkuvás is ott van. Ami a vers utolsó szakaszában említett „hitet” illeti, Vas hite már régen nem ifjúságának naiv és igazságkereső marxizmusa, illetve már felnőtt költőként megélt reménykedése, hogy az 1945 utáni első két év „szűkített demokráciája” sem torzul provinciális egyeduralommá, „bizánci” jellegű kommunista diktatúrává. Nem, ez most már csak a Városba és a „sosevolt reményt” felélesztő fiatalokba vetett hit, amely a forradalom pár napos csodájából táplálkozott. Meg az a hit is, amelyik arra készteti őt, hogy ne csatlakozzék a menekülők áradatához, hogy mégis Budapesten maradjon. Ezért nem lokálpatrióta nagyotmondás, hanem a Városhoz való hűség (és hála) éneke az eddig kevéssé értékelt Pesti elégia; a már említett Az új Tamás mellett az 1956-os forradalom emlékezetének hiteles, nagy verse. FELHASZNÁLT MŰVEK JEGYZÉKE Babits Mihály: Összes művei. Franklin Társulat, Budapest, é.n. A forradalom előzményei, alakulása és utóélete. Párizs—New Jersey, 1987. Szántó Piroska: Akt. Európa, Budapest, 1994. Vas István: Mit akar ez az egy ember? III. Szépirodalmi, Budapest, 1970. Vas István: Ráérünk. Szépirodalmi, Budapest, 1983. Vas István: Válogatott versek. Budapest, 1990.
