Irodalmi Szemle, 2002
2002/7 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Csehy Zoltán: Erósz birodalmáról — öt tételben
KÖNYVRŐL KÖNYVRE dalmi kulcsszereplőkké válnak. E verbális és referenciális lelkesültség megdöbbentő (ellen)példáit adja az olasz írói magatartásformák és önreprezentációs technikák vizsgálata a fasizmus idején. Madarász erényeit gyarapítja, hogy a divatos polémiák rengetegében úgy teremt rendet, pl. Luigi Pirandello esetében, hogy mintegy elkülöníti az autobiográf, kontextushangsúlyos megközelítéskomplexumot a szövegben realizálódó szerzői funkcióktól. Politika és irodalom sajátos elegyét nyújtják az értelmező számára a Nobel-díjas komédiás, Dario Fo szatirikus komédiái, melyekben az Egyesült Államok elgépiesedett fogyasztói társadalma, vietnami agressziója ugyanúgy szerepet kaphat, mint a különféle szub- és ellenkultúrák iétezésesztétikái, az AIDS társadalmi megítélése vagy a boszorkány által elvarázsolt II. János Pál pápa, aki pl. a drogliberalizáció vagy a születésszabályozás csüggedetlen bajnoka lesz. Bámulatos az a poétikus megközelítés, mely révén Dario Fo képes az olasz komédia, a középkori misztériumjátékok és a népi színjátszás tradícióit újra potenssé tenni korunk színházi nyelvében és világában. Madarász Imre kedvenc korszaka azonban alighanem a régi olasz irodalom, illetve a romantika. A kortárs irodalmat talán túlontúl is szigorúan ítéli meg, erre vall a moralista Umberto Ecóról szóló tanulmány is, de számos kiadást megért, immár klasszikus irodalomtörténetének több vonatkozó helye is. Az érzékek birodalmát feltérképező nyitótanulmány az erotikus olasz irodalom, illetve az erotikát tematizáló olasz irodalom redukált története elsősorban Piero Lorenzoni monográfiája nyomán. Az olasz irodalom legrégibb világi költeménye azonnal erotikus interpretációra ragadtatta el a már említett Dario Fót, s aligha alaptalanul. A szexualitás rendkívül változatos tematizálását nyomon követve jutunk el a klasszikus szerzőktől (pl. Boccaccio, Aretino, Tasso, Pasolini) a kevéssé ismert kismesterek (pl. Sercambi, Sacchetti, Belli, Penna) erotizmusán át pl. az AIDS-ben elhúnyt Dario Bellezza homoerotikus hangolá- sú alkotásáig. Várkonyi Nándor ügyetlen és fogyatékos reneszánszkritikáját Madarász Imre bölcs nyugalommal és eleganciával teszi helyre, rámutatva a szerző ideológiai elfogultságára, illetve filológiai hibáira. Giovanni Della Casa, klasszikussá lett illemtankönyvét külön tanulmány tárgyalja, s mintegy beharangozza a várva várt magyar fordítását is. Madarász Imre lényegében irodalomtörténetét bővíti, korrigálja, írja felül, gyarapítja lankadatlan szorgalommal, a tanár és tollforgató makacs küldetéstudatával, mindannyiunk örömére. A szerző minden egyes sorából sugárzik az a szerelem, mellyel tárgyát kezeli, ez teszi olyan ellenállhatatlanná a könyvet, ezért adjuk meg magunkat olyan szívesen az olasz Erósznak. (Madarász Imre: Az emberélet útjának felén. Eötvös József Könyvkiadó, Budapest, 1999.) 5. A HÁZASTÁRSI KÖTELESSÉGRŐL Hogy az emberi szexualitás témaköre kimeríthetetlen, s hogy a létezés szinte valamennyi területét lefedi, illetve sajátos módon terepe lehet megannyi tudománynak, kiválóan demonstrálja Paulus Zacchias (1584-1659) A házastár
