Irodalmi Szemle, 2002

2002/7 - Gere István: Csendes nap vidéken (elbeszélés)

Gere István

falujában bicegett így a baptista prédikátor, és a kertláb felőli szomszédnak volt ilyen hamiskás képe.

Amikor az első korty borókapálinkát lenyelte, akkor jött rá, hogy honnan ismeri. Végre leesett a tantusz, te balfácán — gondolta. Csak nézte az öregembert, aki a konyhai kredencnél sürgött-forgott, hogy valamiféle harapnivalót teremtsen az italhoz, és eszébe se jutott, hogy ráborítsa az asztalt, mint ahogyan azt régebben biztosan megtette volna gondolkodás nélkül, egy ütemben, hanem furcsa mód azon kezdett tűnődni, hogy ebben a mobiltelefonos világban tudja-e még valaki egyáltalán, hogy mi az a tantusz.

— Fogyasszatok — biztatta őket a polgármester, s egy tál pogácsát rakott eléjük az asztalra. — A lányom sütötte, tepertős.

— Valahonnan szörnyen ismerős nekem, bátyám — nézett a szemébe Rabovics. — Biztosan találkoztunk már.

— Nem rémlik — töltötte újra a poharakat az öreg. — Hová valósi? Tán csak nem gálóci? Ottan sok új ház épült.

Rabovics nem válaszolhatott, mert két kislány szaladt be nagy ricsajjal a konyhába, az öreg nyakába ugrottak, belekaptak a pogácsás tálba, és egymás szavába vágva sorolták, hogy mit végeztek aznap délelőtt.

— Libuskám, köszönjetek a bácsiknak, aztán hápoghattok tovább. A bácsi gálóci — mutatott Rabovicsra az öreg. — Ez a két kisebbik unokám az ötből.

— Csókolom — illetődtek meg a kislányok, de a konyhából kifelé menet már újra viháncoltak, s behallatszott, amit az udvaron skandálnak: „Gálóci lányok, csúnya cigányok, gálóci srácok, randa zsiványok”.

— Ragad rájuk a helytelenség, mint a kosz — csóválta a fejét az öreg. — Berakjuk hát?

— Persze, persze — állt fel Kozák. — Köszönjük a vendéglátást.

— Nem küldlek, nehogy azt hidd má’ — szabadkozott a másik.-— Nem, dehogy, de Gálja vár bennünket.

— Gálja meg a gálya — tréfálkozott az öreg.

— Ahogy mondod, fater — bólogatott Kozák.

Berakták az autóba a lepárlókészüléket meg egy állványt, valamint egyéb, Rabovics számára tökéletesen ismeretlen rendeltetésű holmikat, ő pedig igyekezett az autó túloldalára kerülni, hogy a búcsúzkodásnál elkerülje a kézfogást az öreggel.

— Már az övé a fél falu és mégis komálják — mondta Kozák, miközben hazafelé hajtottak. — Minden hájjal megkent vén csibész ez.

Én csak tudom — gondolta Rabovics, miközben a kocsi ablakán keresztül a távoli kápolna felé tekintett. A nap közben lement, s a hegy mögül sötét felhők gyülekeztek az égre. A mélykék háttérből szinte világított a kápolna fehér teiméskő fala. Pár esőcsepp jelent meg a szélvédőn. A tizenhat éves Rabovics dideregve állt a kápolna ajtajában, és a kinn zuhogó eső illatával próbálta kimosni orrából a benti ürülékszagot, s közben látta, hogy valaki őrült iramban kerékpározik le a falu felé a dűlőúton patakzó vízben. A megyeközpont rendőrségi épületében azt is megtudta, hogy ki volt az, amikor a mára megsántult és polgármesterré lett férfi költségtérítést követelt a nyomozótiszt- től, hogy visszautazhasson a határőrségbe, ahol lakott, s ahol ilyen fényesen