Irodalmi Szemle, 2002

2002/7 - Gere István: Csendes nap vidéken (elbeszélés)

Csendes nap vidéken

hogy melózzanak. Képzeld el, hogy amikor a tetőt javítottuk, még a géppisztolyt is elő kellett vennem, mert állandóan itt akartak hagyni, hogy ez nincs, az nincs, máshová kell menniük, meleg van, hideg van, minden lófasz. Na, az anyátok istenit — gondoltam —, majd helyreállítom én itt a munkafegyelmet! Kimentem a géppisztolyért, aztán fölmásztam hozzájuk a létrán. — Aki lejön, amíg kész nem lesz a tető, azt szitává lövöm — mondtam neki. Na, hajtottak is aztán, mintha itt lenne a tévé.

Látta Rabovics arcán a hitetlenkedést, ezért letette a törülközőt, bement a szobába és kisvártatva kezében egy Kalasnyikovval tért vissza. Tüzelőállást vett fel az ajtóban.

— Oké, elhiszem, elhiszem — szabadkozott a megrökönyödött Rabovics.

— Skuló is van hozzá — nyomatékosította Kozák.

— Tedd el a játék, kész a reggeli — szólt rá Gálja.

Sült szalonnát ettek tejmártással és fehér kenyérrel, és ez a nagyanyja által készített falusi reggeliket juttatta Rabovics eszébe.

— Ebédre megsütjük a vadkacsákat — mondta Kozák. — Direkt félretettük, hogy majd akkor sütjük meg, ha jössz. Van itt egy vadász, jó haver. Amúgy ő a polgármester. Délután átmegyünk hozzá a lepárlóért. Már frankó a cefre. Kinn van egy hordóban az istállóban. Majd megmutatom.

— A tepsibe? — kérdezte Gálja.

— Hát persze, hogy a tepsiben — nézett rá Kozák. — Hozz egy sört.

— Csináltam tea — mondta az asszony.

— Sör isz, nem tea isz — karikírozta Kozák. — Képzeld el, hogy amikor találkoztunk, még egy lágy tojást se tudott megfőzni. Ott sírt a vállamon, hogy már egy fél órája főzi, mégse puhul meg.

— Nem is igaz, te ronda — pirult el Gálja. A bőre kislányosan fehér volt, szinte látni lehetett, hogyan lepi be a pirosság. Engedelmesen felkelt, s kiment a fészerbe a sörért.

Reggeli után Kozák megmutatta Rabovicsnak a falut, de miután a férfi elárulta, hogy valamikor régen már járt erre, ez nem tartott igazán sokáig, s hamarosan a kocsmában kötöttek ki. A korai időpont ellenére elég sokan tartózkodtak a kultúrteremhez hasonlatos helyiségben. Kozák meglapogatta néhány ember vállát, néhánynak csak odaköszönt, egy habókos kinézetű fiatalembert pedig be is mutatott Rabovicsnak. — Azért hívják VHS-nek, mert ő a videokölcsönző.

Leültek egy sarokban, és Kozák lassanként elmesélte, hogyan vezetett útja a Bosnyák tértől eddig a kis faluig. A történet egyes részei szándékosan elnagyoltnak tűntek, más — jó balhénak vélt — jelenetek viszont ismétlődtek az elbeszélésben. Az üzletek, amelyekben részt vett, kezdetben busás hasznot hajtottak Kozáknak, lehetővé téve a külföldi utazgatásokat, könnyűbúvárkodást meleg tengerekben és szafarit Kenyában. — Volt egy fekete csajom is. Tényleg. Olyan fekete volt, mint a bakelit. Meg egy kínai, akit kamuból el is vettem feleségül. Mindenki azt hiszi, hogy azok milyen nyugodt, békés kis emberkék. Láttad volna, amikor késsel a kezében körbekergetett a lakásban. Meg akart ölni.

Nagyobb társaság jött be, és Kozák intésére letelepedtek hozzájuk. Kiderült,