Irodalmi Szemle, 2002

2002/7 - Gion Nándor: Átlósan az utcán (elbeszélés)

Gion Nándor

rendeletben is felbukkanhatnak hiányosságok. Ha nekem otthon kormányrendelettel parancsolnák meg a kötelező tegeződést, esküszöm, hogy még a szomszéd kutyáját is lemagáznám.

Radnai Pál félrebillentette a fejét és újabb okos magyarázatba kezdett.

— Különböző nemzeteknek különböző a vérmérsékletük, a mentalitásuk. A gének és a történelmük behatárolja őket. Én sokfelé jártam a világban, és mindenütt nagy figyelemmel tanulmányoztam a nemzetek vérmérsékletét, méghozzá teljesen megbízható és egyszerű módon.

— Van ilyen?

— Van. En találtam ki. Az utcán járkáló, siető vagy sétáló emberek előtt logikus ok nélkül keresztbe vágtam a túloldalra, azután váratlanul vissza, majd megint a túloldalra...

— Sehol sem vágtak szájon emiatt?

— De igen. Háromszor. Amerikában, Arkansas államban egy cowboykalapos férfi ököllel leütött, Ankarában egy morózus kurd hasba rúgott, Budapesten pedig a Madách téren egy nyakkendős úr elgáncsolt, bevertem a fejemet az egyik kőoszlopba. Másutt azonban megúsztam testi sérülés nélkül. Sokszor kiabáltak rám, másutt szitkozódtak vagy nevettek rajtam, de nem bántottak. Vérmérséklet kérdése az egész.

— Kipróbáltam — mondta M. H. J. Végig kereszteztem ezt az egész sétálóutcát.

— Nem veszélytelen dolog — figyelmeztette Radnai Pál. — A svédek ugyan szelíd emberek, de akadhat köztük ingerlékeny egyéniség is.

M. H. J.-nek enyhén émelygett a gyomra a híg sörtől, és ettől ő vált ingerlékennyé.

— Legfeljebb visszaütök — mondta. Vérmérsékletem ezt diktálja. Menjünk.

Radnai Pál fizetett, azután elindultak. Végigmentek a sétálóutcán, M. H. J. többször

átvágott a járókelők előtt egyik oldalról a másikra, láthatóan teljesen értelmetlenül, nem szólt rá senki, utat engedtek neki, még csak meg sem mosolyogták

A következő napon, Szent Iván napján, kora reggel gépkocsiba ültek Radnai Pállal és elindultak a festői szépségű tó felé. Négy vagy talán ötszáz kilométert autóztak, M. H. J.-nek volt ideje nézelődni, és nemzeti hovatartozása folytán majdnem irigykedve bámulta meg a hatalmas fenyveserdőket, a sárga repceföldeket és a rozsdavörös faházakat.

A festői szépségű tó mellett is két igen nagy méretű teraszos faház között parkoltak le, az emeletes faházakban sokan elférhettek, és voltak is ott legalább ötvenen, Skandináviában letelepedett magyar családok gyermekeikkel, akik Szent Iván ünnepén összegyűlnek itt, hogy kibeszélgessék magukat egymás között.

— Főleg erdélyiek — magyarázta Radnai Pál. — Akad néhány anyaországi is, és állandó vendégünk egy kárpátaljai házaspár, de főleg erdélyi reformátusok jönnek itt össze.

— Én katolikus vagyok — mondta M. H. J.

— Nagyszívű gyülekezet ez — mondta Radnai Pál. — Befogadja a jóérzésű pápistákat.

M. H. J. bemutatkozott mindenkinek, még a kisebb gyerekeknek is, majd megkérdezte Radnai Páltól.