Irodalmi Szemle, 2002

2002/6 - TALLÓZÓ - Kántor Lajos: Ligeti Ernő — és amit átélt

TALLÓZÓ

ökreit az országúton, virágot tűz a kalapja mellé, és mindezt azért, hogy közelebb legyen a földhöz.. [Bartalis] Itt minden betűvető ember — mi tagadás, magamat sem véve ki — nem önmagát, hanem az emberiséget akarja megváltani. Egy marosvásárhelyi író, akinek négy hetilapja levitézlett, megnősül, és az oltár mellől azt kiáltja barátainak: nincs baj, fiúk! A lapom egy fél évig ismét megjelenhetik. [Osvát Kálmán] Él Szytnán, itt a közelben egy ember, aki túl a Tiszán a legelsők között volna, itt ragad, házat tákol, saját kezével hordja össze a téglát és a maltert. Amellett fest, rajzol, szervez, politizál, templomot épít, könyveket ír, és ő maga áll oda kezdetleges betűszekrényéhez, hogy kinyomja a könyveit. [Kós Károly] A Kőműves Kelemenek földje... Az öreg Benedek Elek is hazajött a falujába: követ törni, sziklát sajtolni. Tele vannak városaink rendkívüli képességű emberekkel, akikből mind lehetett volna valami, majdnem zsenik, de az erdélyi »majdnemségben« megállnak egy isteni torzó félszeg mozdulatánál. Déva vára csonka tornyaival csúfondárosan kacag fel a felhős égbe...”

Talán túl közel volt a hősi, romantikus vagy éppen realisztikus kísérletekhez ez a Ligeti-féle interpretáció, hogy a pályatársak elfogadják, vagy éppenséggel méltányolják, méltassák a korai erdélyi irodalmi (és politikai) összefoglalást. De másfél évtizeddel később, az idézett szövegrészektől alig egy ugrásnyira elrugaszkodó, máig fölül nem múlt könyv, a Súly alatt a pálma srm aratott — legalábbis a korabeli visszhangot tekintve — nagyobb sikert; hiába tűnt úgy, hogy a bécsi döntéssel lezárult Erdély (Észak-Erdély) életében, irodalmában egy küzdelmes és bonyolult szakasz a magyarság szempontjából, és a kisebbség ismét többségként élhette (1941-ben, a magánkiadásban hozzáférhetővé vált Ligeti-könyv évében) a maga nemzeti életét — az írótársak most sem mutattak több hajlandóságot a tükörbe nézésre. Pedig lényegét tekintve nem torzító ez a tükör, méltányosabb is, mint a Föl a bakra regényszövetébe épített vélemény. (Megjegyzendő, hogy a kiragadottan akár kibeszélőnek látszó szövegelések illeszkednek a regényhősök jelleméhez. Ligeti íróilag elvarrja a szálakat: a kocsi bakjára ülő Elekest összetalálkoztatja a titokban hazalátogató Tarnóczival, az Elekes fiú lakatosműhelyben fog dolgozni, anyja vidéki színésznőként új barátokat szerez, Krompachernek ismét bankja van, Kelemen az ötödik verseskönyvét adja ki.)

A Súly alatt a pálma cím alá Ligeti Ernő ezt írta: „Egy nemzedék szellemi élete. 22. esztendő kisebbségi sorsban”. Tehát nem regény, következésképpen nem kolozsvári regény. Mégis így olvashatjuk, hiszen „Kolozsvár hű fia” (ahogy Bér de Mária 1946-ban, kollektív önvizsgálatot sürgető Utunk-cikkében szólította meg a másfél éve halott Ligetit) szülővárosában töltötte a szóban forgó huszonkét év nagy részét, s az Élmény (így, a szerző szerint nagybetűvel) „egy epikai mű megrendezettségével kerekedik ki”. Ligeti meggyőződése, hogy „a kisebbségi élet valóságát igazából csak az irodalomnak van módjában tudatosítani”. Ő „az emlékiratnak egy nemét” választja (nem véletlen, hogy könyve bevezetőjében a XVII-XVIII. századi nagy erdélyi emlékírókat néven nevezi), amelyben a közelmúlt történelme nemegyszer regényszerűen jelenik meg. A regényíró Ligeti Ernő szabadkozik itt (holott nincs szüksége mentségre): „Műírónak nemcsak megbocsájtható, ha annyi és