Irodalmi Szemle, 2002
2002/6 - TALLÓZÓ - Kántor Lajos: Ligeti Ernő — és amit átélt
TALLÓZÓ — Mariskának erről sem volt elképzelése, Péternek is csak igen homályos fogalmai —, Gyulafehérváron a románok kimondták az egyesülést. Karácsony hetében Felek felől régi királyságbeli katonák jelentek meg, és egy ezredes a városháza előtt birtokba vette Kolozsvárt. Történetesen Elekesné künn járt a bevonulás pillanatában a főtéren, és meglepetéssel vallotta be magának, hogy sohasem hitte el, hogy ennyi román van a világon...” A sajtó, a helyi napilap („Közvélemény”) közvetlenül is beleszövődik a sodródó regényhősök életébe. A költő-újságíró Kelemen Párizs után vágyakozik — és Mariskát kapja meg szeretőül. A dolgok mélyére néző, egyre inkább elmagányosodó, végül az öngyilkosságot választó tern magyarságról, zsidóságról, románokról, Erdélyről józan elemzést ad az Elekes Péterrel folytatott beszélgetésekben, nem tagadva meg zsidóságát, magyar asszimiláns voltát és liberalizmusát. Stern, a „Közvélemény” mindenese, hovatovább Elekes Péter bizalmasa egyre nyilvánvalóbban Ligeti szövegét mondja, legalábbis amikor a kisebbségi politizálásról beszél: „A kisebbségi politikának hajlékonynak, alkalmazkodónak, a viszonyokhoz mértnek kell lennie, s a magyar >szervezke- dés<-nek [...] nem jelszavakban, külsőségekben, célkitűzésekben kell kimerülnie, de egyetlen ige hatályosságában; élni akarunk, egyenrangban akarunk lenni másokkal, a mi emberi létünket akarjuk átmenteni fiaink számára, nyelvünket és kultúránkat, ehhez ember és Isten előtt jogunk van, és ezt tőlünk senki rossz néven nem veheti.” És persze alighanem a Ligeti Ernő leírását kapjuk Stern szájából a transzszilvanizmus húszas évekbeli elméletéről, gyakorlatáról. Nyírő, Tamási, Bartalis, Osvát Kálmán, Kós Károly alakja elenevedik meg sorban (de egyedül Benedek Eleket nevezi néven): „Mi, erdélyiek — magamat sem véve ki, hiszen én is ez alatt az üvegbura alatt szívom a levegőt — egy kicsit valamennyien félkótyák és bolondok vagyunk. Talán nem is bolondok, hanem regényes lelkek. Csak annak hiszünk, ami majdnem világos. Ez a kiolthatatlan romantika — beszéltünk már erről, de minduntalan vissza kell térnem reá — benne van a parasztban, nadrágos emberben. Ballada, félhomály — de a megfelelő kifejezést bízzuk csak az akadémikusokra! Már régóta figyelem e tünetet... A transzilvánizmusnak — a szónál megrezdült Elekes, mint amikor egy megütött hangvillára felneszei egy másik hangvilla — a romantika, az érzelgősség alapvető sajátsága. Az embereknek a kalandosság, az újszerűség úgy kell, mint a falat kenyér. Ez a romantika több nálunk, mint egyszerű emberek tömegpszichózisa. író, politikus, művész, intellektuel — itt mindenkinek megvan a maga bogara. Egyik tehetséges írókollégám, plébános volt valaha, gondolt egyet, kiugrott a reverendából, elment egy isten háta mögötti faluba molnárnak. Ukmukfukk fejébe vette, hogy megcsinálja a székelység mitológiáját. Vissza — mondják vele együtt a hegylakók legjobbjai — a pogánysághoz! Az elemek istenségéhez, a barlangok közé! [Nyírő] Egy másik székely író átvitorlázott Amerikába, mert azt hitte, hogy ott székelynek lenni külön varázsa lesz e romlott világnak. Drámát írt arról, hogy még ma is élnek az erdők mélyén székelyek, akik megvetik a kereszténységet, s véráldozattal fogadnak hitet egymásnak. [Tamási] Azt hiszi, hogy csak a kisebbségi politikát csinálják nálunk romantikus alapon? Ismerek egy másik erdélyi írót, aki elment parasztnak, maga hajtja
