Irodalmi Szemle, 2002
2002/6 - A POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ - Fónod Zoltán: A magyar sors és a szülőföld hűségese
A Posonium Irodalmi és Művészeti Díj 2001. évének díjazottjai „használatra” Ady fogalmazta meg ezt az igényt. A „kánonok” hűségeseivel szemben így könnyű helyzetben vagyok a jó és a rossz mű között kell választanom Következésképpen úgy gondolom, az irodalmat is csak a rossz művektől és az illetéktelen beavatkozásoktól kell féltenünk és védenünk Ilyen értelemben akár mához szóló üzenetnek is érezhetjük Illyés Gyula (egykori) aggodalmát „Korfordulóban vagyunk, sok a zavar, sok a remény. És elég kevés a jó szem, a tiszta hang: az író.” Mert nekik „Csak alkotni kell tudniok Műveket teremteni” Erről a teremtésről jut eszembe, ha valakiről, úgy Duba Gyuláról elmondhatjuk, hogy a „Mi dolgunk a világon?” igazsága vezeti, s munkál benne Tamási Áron meggyőződése is, hogy: az embernek egyetlen szülőföldje van és sok kötelessége. Duba Gyula a magyar sors és a szülőföld hűségese, makacs krónikása, ezért is sok a kötelessége. A példa kedvéért — egy kis túlzással — említhetném, hogy Garam menti szülőföldje két trilógia megírására késztette. A sor elején persze ott a kezdet: a Vajúdó parasztvilág regényes szociográfiája, 1974-ben. Ez lesz az ihletője, meg a felnevelő táj, a faluélmény és a paraszti életforma az ívnak a csukák (1977) című regényének, majd az Örvénylő idő című kötetének (1982). A befejezésre azonban két évtizedet kellett várni. A tavaly megjelent Halódó parasztvilág (2001) lezárta az emlékezést. Az emlékfolyam másik (trilógiával nemesedő) ága az a családregény, melynek kezdőfejezetét ugyancsak a szülőföld élménye, emléke adta. Itt az Aszály (1989) című műve az emlékezés és egy új történelem kezdete. Ezt követte az Álmodtak tengert két kötete (I. köt., 1993; II. köt. 1995), és a most készülő Téli áradás című, melyben a szerző napjainkig írja a történelmet. Nem sorolom a többit, mert könyvtárnyi Duba Gyula műveinek a száma. A Halódó parasztvilág minden kétséget kizáróan az írói életmű betetőzése is. Annak a regényfolyamnak, mely az ívnak a csukák és az Örvénylő idő című műveivel indult. Ezek a nagyepikai regényei a Nagybene család életén keresztül a változó, felbomló paraszti világot idézik elénk, a szlovákiai magyar falu történetét dolgozzák fel, egy olyan korban, amikor kifordult sarkaiból a világ. Füzesnyék drámájában (ez a regények színhelye) nemcsak a sorsvállalások neheze, könyörtelensége fogalmazódott meg, hanem a Nagybene Istvánok és Péterek drámája is. Nagybene Péter édesapja a falu első gazdája, a régi paraszti világ képviselője, aki a föld szeretetében nőtt fel és élt egy életen át, a történelem változásai azonban megalázzák, a változások (háború, kitelepítés, kolhozosítás) megrendítik hitében, s az élet rendjében és értelmében egyaránt. Az ívnak a csukák a háború utáni három esztendő krónikája, a folytatás, az Örvénylő idő három könyve két évtized történelmét tárja elénk. Egy életforma pusztulásáról ír elégiát, mégpedig úgy, hogy minden szaván rajta a történelem kegyetlen kiszámíthatatlan mozdulásainak a pecsétje. Az író hagyományos regényszerkezetben, esszészerű meditációk, emlékezések formájában idézi meg a történelmet, benne az etnikai tisztogatás szomorú eseteit is, itthon és az elüldözöttek számára Magyarországon. Feledhetetlenné, szinte mítosszá nemesedik regényében a múlt, melyet vérrel, verejtékkel építettek azok az ősök, akiknek közös volt a sorsuk, és sokszor az akaratuk is. Dubának személyes ismerősei azok a regényhősök, akiket az örökkévalóság számára megalkotott. A regényben benne van a felcseperedő Nagybene Péter
