Irodalmi Szemle, 2002

2002/6 - KÖSZÖNTŐ - L.Erdélyi Margit: Sütő András drámájának interpretációja (tanulmány)

L. Erdélyi Margit

Mihálynak, a főhősnek történetét adta motivációként Sütőnek, a másik impulzus pedig Szabédi László meséje arról a gazdag angol kereskedőről, aki pert indított a vámosok ellen, mert megrövidítették őt egy dollárral. E kereskedőnek végül is nagy sokára sikerül elfogadtatnia az igazát, de közben minden vagyona rámegy a pereskedésre. A Lócsiszár-dráma témája a reformáció, a XVI. század első felének történései. Az alakok száma huszonegy, leszámítva a tömegjeleneteket imitáló/asszociáló poroszlók, jobbágyok, polgárok jelenéseit. A tartalmas, gondosan stilizált dialógusok rápillantásra is a „beszélő” drámát mutatják. Az író gyakori és részletes instrukciói több funkciót is betöltenek. A szereplők fizikai mozgásán túl a pszichikai állapotokra és érzelmi megnyilvánulásokra különösképpen ügyel az író, gondosan utasít a színpadi tér és helyzetek megoldását és a tárgyi eszközök alkalmazását tekintve is. Hathatósan érvényesíti a nem kevés hangeffektusra vonatkozó utasítást, pl.: kutyaugatás, kiáltások, énekszó, hangos sírás, hosszú hallgatás, kürtszó, dudorászás, dobpergés, csönd, csengőszó, harangszó stb.

Az expozíció (az első felvonásban) egy balladisztikus felvezetés után Günther báró katonáinak kiabálásával, rövid, agresszív mondatokkal indít: „Fogjátok meg! Megkötözni! Megbotozni! A belét kitaposni!...” (117.) A drámai térbe szinte észrevétlenül „kúszik be” az identifikálható (történelmi) drámai idő. Az ordításba ájtatos női énekhang és templomi énekszó vegyül. Az extrém hanghatások ötvözete mintegy allúzió a kor ellentmondásos szellemiségére kötődve, merthogy a század megtűrte egymás mellett és egy időben a fennkölt és magasztos eszméket / esztétikai minőségeket, ugyanakkor a kegyetlenkedést, az erőszakot, a jogtiprást, a „véres” beavatkozásokat, tehát a „rútat” is teljességgel a magáénak tudta. A mű kompozíciója puritán-pragmatikus szerkesztésre vall: az első felvonásban nincs kép és színváltás; a második felvonás két képet tartalmaz, a harmadikban két képben két színváltás történik: az egyik a tronkai vár, a másik Drezda piactere. Úgy véljük, a tartalmi és formai tényezők tudatos összhangban funkcionálnak a műben azáltal is, hogy a bevezető első felvonásban sem kép-, sem színváltással nem dolgozik az író, míg a kibontakozás során (jobbára a második felvonásban) pusztán két képbe szerkeszti, színváltás nélkül a dialógusokat. Végül is a harmadik felvonás hordja a legváltozatosabb konstrukciót, noha ekkor is szintén könnyen átlátható egyszerű szerkesztési módról van szó. Ebben a részben felerősödik a dinamizmus, a magatartásváltások ábrázolása, és a stációk helyett akciók vonzzák az olvasót, nyilván a kulmináció és megoldás függvényében. A klasszikusokra jellemző műgonddal dolgozik Sütő akkor is, amikor a kettős eszmei vonalat követve egyrészt a történelmi, dokumentatív tények ismertetéséhez ragaszkodik, akárha egy hitvitázó drámában, másrészt lépten-nyomon sugalmazza a saját korában, saját szubjektív életanyagában is létező / megtapasztalt társadalmi-politikai visszaéléseket, mégha áttételesen is.

A dráma javarészt tragikus „anyaga” összhangban van az átlátható formai megoldásokkal, s a kettő együtt sajátos katartikus élményben részesíti a drámaolvasót, illetve a színházi nézőt. Véleményünk szerint a tragikusság és szépség két nagy esztétikai minősége mellett Sütő dramaturgiája óhatatlanul és merészen átjátszik a „kisebb kaliberű” esztétikai minőségbe is. Tragikus hőse