Irodalmi Szemle, 2002

2002/6 - KÖSZÖNTŐ - L.Erdélyi Margit: Sütő András drámájának interpretációja (tanulmány)

Sütő András drámájának interpretációja

ezáltal árnyaltabb profilú, hiszen magatartási modelljéből nem hiányzik a magasztosság, a groteszk, a közönségesség sem. így árnyaltabban megrajzolva a figura emberközelibb (azonosíthatóbb), s hitének, tetteinek motívumrendszere jobban vonzza a figyelmet, mint művibbre kreált nagy „drámatestvérei”. Ennek eredőjeként a hatalom és bukás, igazság és jogtalanság, tolerancia és kegyetlenkedés, méltóság és megalázkodás etikai vonatkozásai a ma olvasója számára alkalmazhatóbbak s egyben súlyosabbak lesznek. Ibsen, Csehov és Shaw után a modern dráma esztétikai hatásmechanizmusai megváltoztak, ezek nem kevés lehetőségét ugyanúgy érvényesíti a dráma, mint azokat a morális elvárásokat is, amelyeket egy modernebb kor, akár a jelenünk is megfogalmaz.

A mű főhőse Kolhaas Mihály. Késleltetett megjelenítése a szcenikai térben nem gyengíti, hanem megerősíti központi helyét, mivelhogy a párbeszédek kellő információt adnak róla. Mária a következőképpen jellemzi őt: „Gazdám, Kolhaas Mihály úr nem barátkozik lótolvajokkal. Isten és ember előtt tanúsíthatom, hogy nem rokonszenvezett a jobbágy felkelőkkel és Münzer Tamással sem. Kolhaas úr egyedül doktor Luther Márton főtisztelendő úr szavaira hallgat (...), ha meg akarod ismerni, a Bibliát olvasd. Ha pedig a Bibliát óhajtod megismerni: Kolhaas Mihály életére vess egyetlen pillantást. Ő a megtestesült tízparancsolat és annak betartása egyszemélyben.” (118-119.) Az első bemutatás a magasztosság szintjére, erkölcsi piedesztálra emeli a főhőst. Befogadóként ekkor azt várhatjuk, hogy a klasszikus tragédiák mintájára egy értékeiben és mértékeiben Nagyember bukásáról lesz majd szó. A dráma cselekménye során azonban fokozatosan felszínre kerül a főhős értékhiányos magatartása: naivsága, meddő meggyőződése, makacs tévedései. Ezeknek olykor szinte statikussá váló megjelenítéseit az epikusra méretezett időtényező is megtámogatja.

AZ IDILL HALÁLA

A drámai főalak központi értékrendjét első megközelítésben magánéleti miliőben vizsgálhatjuk. A róla, mint férjről, apáról, gazdáról alkotott kép tiszta, egyértelmű. Kolhaas itt a mindennapok szabad embereként él, szeret, gondoskodik. Háza az idill helye, szeretet és szerelem otthona; szolgáknak, cselédeknek békés sziget; a menekülő barátoknak menedékhely; családjának a biztonság és boldogság hóna. Az idillikus, harmonikus mikrovilág mindazok ellenpontjaként létezik, hogy a külvilágban, a makrovilágban dühöng a feudális brutalitás és agresszió. Esztétikailag a Szépség, etikailag a Jóság enyhe pátosszal felerősített „bástyái” jutnak érvényre ebben az idillben. A főbb interperszonális viszonyok rájátszanak a képre azáltal, hogy szinte pusztán csak pozitív támogató viszonyulás realizálódik az idilli mikrovilág szereplői között, kivételt képez Kari Nagelschmidt, a barát, akinek „demonstratív” berobbanása a térbe latens veszélyeket sejtet. (Lásd az 1. számú ábrát!). Azaz látjuk, hogy megjelenése már a következő tragikumgócot érinti érdemben a Vámos és a Várkatona viszonyulásához hasonlóan.