Irodalmi Szemle, 2002
2002/6 - KÖSZÖNTŐ - L.Erdélyi Margit: Sütő András drámájának interpretációja (tanulmány)
Sütő András drámájának interpretációja tés és nemzeti önbecsülés, cizellált műveltséganyag és a puritán népköltészeti kincstár egyaránt jellemzi humánumának belső világát és írói ihletettségét. Önértékeit nyomon követhetjük munkáiban: esszéiben, novelláiban, regényeiben és drámáiban, amelyek a hagyományőrzést éppúgy felvállalják, mint a megújulási szándékot. Sokan bírálták amiatt, hogy nem követte rugalmasan az irodalmi modernizáló módszereket, s így művészete nem eléggé korszerű. Mi azt a sütői értékvilágot kívánjuk vizsgálni, amelyhez ő maga ragaszkodott, gondolunk itt az életanyag-tartalmakra és a formai kultiváltságra egyaránt. Való igaz, hogy egy közép-kelet-európai írót a hatások rendkívül széles skálája érte a 20. században.. Válságok és váltások, hatások és ellenhatások ellenére is Sütő András azonban megtartotta írói önazonosságát. Ennek hiteles demonstrációja jelenik meg műveiben akkor is, amikor a legegyetemesebb létkérdések dimenzióiban mozog, művészete „úgy hordozza a népi és nemzeti elkötelezettség újólag átforrósított és önállóvá egyénített magatartásmintáit, hogy közben- ezenfelül - feltárójává, megérzékítőjévé és átélő megörökítőjévé válik a magyarság egy e századi keletű, sajátos helyzettragédiájának: az elszakított, kisebbségi sorba taszított erdélyi magyar közösség, népcsoport, nemzetrész létezésdrámájának.”3 Sütő drámaírói munkássága egyben írói csúcsteljesítménye. Ő maga a kortárs magyar drámairodalomban újítónak tekinthető. Sajátos alkotói törekvései Székely Jánossal, Páskándi Gézával együtt nemcsak a szűkebben vett romániai magyar drámát emelték magasra, hanem az egyetemes magyar irodalomnak is kiváló értékei lettek. Kritikusai a teatralógiai vizsgálódásokkor bírálják színházilag nem mindig megfelelő drámáit, mi azonban ezektől teljességgel eltekintünk, ugyanis drámaelméleti szempontból vizsgálódunk. Választott intenciónk az egyik legismertebb irodalmi műalkotásának A lócsiszár virágvasárnapja című drámájának interpretációja, amellyel drámaelméleti szempontból is többen foglalkoztak már. Választott, sajátos témafókuszolásunk és feldolgozásunk eltér az általunk ismert munkáktól, de megítélésünk szerint - úgy gondoljuk - nem tér el a szerző szándékától. Kappanyos András írja: „úgy tűnik, hogy semmilyen módon nem korlátozható egy adott műalkotás értelmének kinyerésére irányuló kísérletek száma: sohasem lehet bizonyossággal állítani, hogy például a Hamletról már mindent elmondtak.”4 A motívum azonban, amely Sütő újraolvasására sarkallhat, nem a fenti mondatban rejlik. A lócsiszár virágvasárnapja című történelmi dráma 1975 márciusában az Igaz Szóban jelent meg, s határkőnek számított a romániai magyar irodalomban csakúgy, mint Sütő írói életművében. Még ugyanazon év áprilisában bemutatta a Kolozsvári Állami Magyar Színház. Ez a mű voltaképpen nyitódarabja egy tetralógiának, amely konkrét és áttételes összefüggéseket kínálva izgalmas „összeolvasásra” csábít. A Lócsiszáron kívül tehát ide sorakoztatjuk a következőket: Csillag a máglyán, Káin és Ábel és a A szuzai menyegző címűeket. „Volt egyszer, hol nem volt a baj/Fekete lován szállt a baj...” (115.) kezdi az író egy balladával a háromfelvonásos tragikus hangvételű dráma felvezetését. Már az elején nem árt megjegyeznünk, hogy a mű ihletője két korábban született írás: az egyik Henrich von Kleist krónikája, amely voltaképp: Kolhaas
