Irodalmi Szemle, 2002
2002/6 - Maros András: Csendes kikötő (elbeszélés)
Csendes kikötő Fölcammog az emeletre. A vendégszoba, stílusát tekintve, eltér a háziak által használt területtől. Modern, krómozott vázas üvegasztal, három rozzant szék, egy jelentékeny méretű íróasztal, rajta falámpa, a fiókban zöld viharlámpa és egy kiszáradt Croatia feliratú golyóstoll. A sarokban, a földön matrac hever — a pesti vendég kedvenc fekvőalkalmatossága, nyomban beleszeretett, ez volt a fő ok, amiért ezt a szobát választotta Előveszi az akkordtáblázatot és az akusztikus gitárt — negyvenévesen úgy gondolta, talán e kettőtől megkapja a boldogságot, azonban a két tárgy csak alig néhány hónapig tartotta benne a lelket Azért hűséges maradt hozzájuk: naponta gitározik, dallamokat komponál, különféle akkordokat penget alá. Van egy saját száma, itt írta, legutolsó látogatásának utolsó estéjén. Holnap magnóra veszi, és a kazettát az íróasztalra, a lezárt, Konrádné Bártfai Helga nevére megcímzett, felbélyegzett borítékra helyezi, amelyben egy négyrét hajtott papiros lapul: a végrendelete: „Mindenemet Bártfai Helgára hagyom.” Játszani kezdi ezt a bizonyos számot A címe Csendes kikötő. Két héttel ezelőtt, saját lakásában meghalt az apja. Csendben, békében, arccal a fal felé fordulva. Két nappal a halála után talált rá ő, a fia. Orrfacsaró bűz fogadta. Recsegtek az ágy törött rugói, amint a nagy testet leemelte — leemelni a halottat az ágyról: ez volt az első reakciója, maga sem tudja, miért. Aztán lefektette a poros parkettára, vizes szivaccsal lemosta az arcát. Mintha csukott szemén át figyelne az apa, úgy érezte, mintha mondani akarna valamit „Fiam. óvatosabban töröld az arcom! Úgy ni, a nyakamat is!” A konyhából felmosórongyot hozott, felitatta az ágy alatti tócsát, az emberiét, majd két ujja közé tartva, fintorogva leszaladt vele a kertbe, bedobta a kukába. Mielőtt visszasietett volna, megtorpant: a kukában kotorászó hajléktalanokra gondolt, az apja belső nedveitől áztatott kenyeret húznak majd elő, megeszik. Az apa párnája alatt egy összecsukott, bőrkötéses Bibliát talált Olvasta volna, a megrögzött ateista? Zöldhályogos szemével a könyv apró betűit csak kínszenvedések árán tudhatta kibogarászni. Emlékei szerint a bejárónője mindig hordott magával Bibliát, a bejárónő, akit kirúgott az apja, miután rajtakapta, hogy rájár a spájzban tárolt borra. A hittérítő bejárónő. Talán, ha akkor nem teszi ki a szűrét, még ma is élne? Kivette a ruhásszekrényből azt a viseltes sárga vászonnadrágot, amelyre évek óta fájt a foga. Annak ellenére, hogy apjával igen rossz viszonyban állt, úgy érezte, nem halhat meg előbb nála. Már csak érte élt. Azért az emberért, akit nem szeretett. Akit szeretett, már nem tartotta életben. Pihenten, frissen ébred. A házinéni reggelije ma is bőséges. Gyenge kávé, sajtok, rengeteg paradicsom. Ma nem megy sehová, mutogatja az étkezését közelről szemlélő asszonynak. Itthon marad, gitározik. Maga nagyon szépen gitározik, jelzi a házigazda összetett tenyerével, az ég felé tekintve. A férje kinn van a kikötőben, reggel öt óra óta — a számot leírja egy szalvétára —, halat süt ebédre, és szívesen venné, ha ezúttal ő, a kedves vendég csatlakozna hozzájuk. Extra költség fejében, tegye hozzá, asszonyom, mondja magában, elnézően mosolyog. Lefekszik a matracra. Holnap meghalok, gondolja. Altatók, megvannak. Üveg
