Irodalmi Szemle, 2002
2002/6 - Maros András: Csendes kikötő (elbeszélés)
Csendes kikötő szem kiszabadul a kosár fogságából, jobbra-balra gurul a langyos betonúton. A motoros előrenyújtott nyaka bozontos szemöldökkel ernyőzött, napcserzett arcban végződik, halász, minden bizonnyal. Üres csomagtartóval döcög, megpakolva száguld — nem egy klasszikus fizikapélda annak kiszámítására, hány kilogramm őszibarackot visz a kapitány. Kapitány: a szöveges matematika- és fizikafeladatok leggyakoribb hőse. Az öböl olajos vizén, a kikötőben tiszta, fehér motorcsónakok sorakoznak. Mintha a rozoga hajókat nem engednék a part közelébe. Az ütött-kopott kishajók, csónakok beljebb horgonyoznak. Úszva: körülbelül tíz perc. Tiszta, fehér hajóval: fél perc. Föláll a pádról, mosolyogva int a motorosnak, aki újabb fuvarért igyekszik a zöldségeshez, ez alkalommal egy kisméretű kutya is mellette száguld, arcán örvendező tekintettel. Abbahagyja a tekerést, visszamosolyog, visszaint, majd két rövid tülkölés után befordul egy szűk utcába. Hallani, ahogy a robogó benzint izzadva mászik föl a jelentős emelkedőn. Három napja érkezett a faluba, most veszi célba először a strandot. Egy kilométeres gyalogút. Nem lesz ott senki, gondolja. Már vége a szezonnak. Különben is ez a falu, valamilyen érthetetlen okból, nem vonzza a tengerpartra vágyó turistákat. Pedig szerinte, nincs jobb hely a világon a kikapcsolódásra. És a meghalásra. Mielőtt ideutazott, kétszer megnézte a Las Vegas végállomás című filmet. Ben, a főszereplő (Nicolas Cage fantasztikus alakításában) Las Vegasba utazott meghalni. Hogy halálra igya magát. Alkoholista volt. Mi az a határ, amitől az ember alkoholistának mondható? Mert kell lennie egy határnak. Volt egy időszak, amikor ő mindennap ivott. Esténként. Alig várta, hogy hazaérkezzen az irodából, Villányi úti lakásába. Három félliteres sör, két Unicum — egy korttyal sem ivott többet, de kevesebbet se. Nem tartotta magát alkoholistának, de közel járt a határhoz, minden bizonnyal. Ezzel az adaggal a szervezetében zavartalanul lebegett, agyát nem rohamozták gyötrő gondolatok, ideig-óráig elmúlt a puszta létezéséből eredő lelkiismeret-furdalása, amely a testét folytonos szorongásra ítélte. Korábban többször tetten érte magát, amint előregörnyedve ül az ügyvédi irodában, gyomra, tüdeje megfeszülve, tenyerével a megmozdíthatatlan, háromszemélyes íróasztalt tolja, gyöngyözik a homloka, sebesre rágja a szája szélét. Mikor tudatos megfigyeléssel arra jutott, hogy az esti alkoholfogyasztástól nem szűnik meg a szorongás, abbahagyta az ivást. Számára nem okozott nehézséget a mellőzés: azok a bizonyos elvonási tünetek, amelyek az alkoholista Bent gyötörték, nála nem jelentkeztek. Az ember nem tudja csak úgy halálra inni magát — gondolta. Arra fel kell készülni, mint Ben. Kellőképpen szétroncsolni a szervezetet, hogy épp csak az a kicsi hiányozzon. Egyszer egy jogászrendezvényen, Szekszárdon annyit ivott, hogy amikor lefeküdt, majdnem biztosra vette, többé nem kel fel. Míg a többi ügyvéd az asztalon táncolt, vagy az egymás lehetetlen történeteinek felülmú- lásán fáradozott, ő a bárpultra könyökölt, és ivott, egymaga (mások kedvéért inni: jellemgyengeség; egyedül, szó nélkül berúgni: az igazi karakterpróba). Miután föltántorgott a szobájába, és rávetődött az ágyra, úgy érezte, itt a halál
