Irodalmi Szemle, 2002
2002/6 - Bárczi Zsófia: A keselyű hava (novella)
Bárczi Zsófia barátainak - intette le az épp tiltakozni készülő asszonyt, kihörpintette maradék kávéját, és önmagával elégedetten távozott. Irmát újra elővette a nyugtalanság. Nem tetszett neki a gróf, sem pedig a hirtelen jött barátság. De leginkább az rémítette meg, hogy a korára tett célzások óta, mintha tényleg ügyetlenebbül mozgott volna saját birodalmában. Hol egy vázát lökött le, hol a cukrot hagyta ki a süteményből, meg-megbotlott a lábtörlőben, vagy órákig kereste a kötényzsebébe dugott kulcscsomót. - Öregszem - nyugtatgatta magát, de valahol, az ösztönei mélyén tudta, hogy más a baj. Aztán eljött a nagytakarítás hete is. A gróf, ahogy ígérte, pontban délelőtt tízkor megérkezett, két fia kíséretében. Irma még sosem látta őt nappali fényben. Furcsán sápadtnak és áttetszőnek tűnt, akárcsak a két, mogorva kamaszfiú. Először a ház belsejét vették szemügyre. A tarka perzsaszőnyeg közepére borították az öreg komód fiókjainak ódon tartalmát, a faragott sifonból előrángatták az érintetlen vég selymeket, a halom tetejére kerültek Irma valahai báli cipői és ékszerdobozának csillogó díszei. Irma elkeseredetten nézte a pusztítást, de meg se próbált közbeavatkozni. Hirtelen furcsa gyengeség lett úrrá rajta. Kitámolygott az udvarra, és lerogyott a verőfényben fürdő faragott lócára. A gróf kisvártatva megjelent az ajtóban.- Jól van, Irmácska? - aggodalmaskodott. - Olyan sápadtnak tűnik ma. De nem is csoda! Hát hogy teheti ki magát ennek az erős napnak a magácska korában?! - kérdezte szemrehányóan. - Inkább áttesszük a lócát, oda az eresz alá, jobb lesz kegyednek az árnyékban - mondta, s abban a pillanatban már meg is jelent a két fia, felkapták a lócát Irmával együtt, s átcipelték az udvaron, meg sem álltak vele az ereszig. Irma nem szerette az árnyékos helyeket. De aznap úgy érezte, hogy akkor sem tudna felállni az eresz alá tolt lócáról, ha az élete múlna rajta. Teljesen hatalmába kerítette a gyengeség. Míg ő a pádon ücsörgött, megadóan várva a sorsát, a gróf kijött a házból, hogy kívülről is lemossa a konyha ablakait. Vido- ran fütyörészve mászott felfelé a fehér falnak támasztott létrán, hogy az ablak legfelső kockáit is elérje. És ekkor Irma bokáját megérintette valami jeges hidegség. Az asszony lenézett, és kis híján elállt a szívverése. Az árnyék, ami hetek óta a rózsakert felett lebegett, most nem volt a helyén. Méltóságteljesen úszott a levegőben, egyenesen a fütyörésző gróf felé, elhaladtában dérrel vonva be virágot, füvet és Irma asszony cipőjét. Halkan átlebegett az udvaron, megállt a létra tövében, majd mintha csak ritka, egzotikus futónövény lenne, lassan felkúszott a falon, elfoglalva a gróf hiányzó árnyékának a helyét. De a falra nem egy ember sziluettje vetült, hanem egy hatalmas, majd kétméteres keselyűé. A gróf hátrafordult és rámosolygott Irmára. És Irma ekkor már tudta, hogy kivel áll szemben. Mire a gróf és két fia végzett a takarítással, csak úgy csillogott a ház a tisztaságtól. Helyükre kerültek a selymek, és a régi komód ódon tartalma, a fényesre sikált nyakékek és függők belülről izzottak a kitárt fedelű ékszerdobozban. A ház hangulata azonban megváltozott. - Mint egy ravatal - gondolta Irma, miközben kapkodva pakolt rég nem használt utazótáskájába. Nem mert a házban egyedül maradni.
