Irodalmi Szemle, 2002

2002/6 - Bárczi Zsófia: A keselyű hava (novella)

A keselyű hava

illőn szervírozza a feketekávét. Mikor ezüsttálcával a kezében belépett az ajtón, a gróf épp a szekreter fölé akasztott csendéletet szemlélte elmélyülten.- Mindig is rajongtam a németalföldi festőkért — fordult csevegve a tejeskancsóval babráló Irma felé. — És hogy ez a kávéskészlet milyen gyönyörű! - forgatta lassan az ablakon betűző rőt fényben a gyűszűnyinél alig nagyobb, finoman aranyozott kávéscsészét. - Kár is használni, még eltörik.- Arra van - felelt kurtán Irma. - Különben is, az enyém - tette még hozzá, de alighogy kimondta, máris nevetségesnek érezte magát.- Hát persze hogy a kegyedé - nézett rá enyhén megütközve a gróf. - Kár, hogy nincs örököse, aki értékelni tudná ezt a pompát - intett körbe, s mozdulata nyomán, Irmának úgy tűnt, összébb húzták magukat a bútorok, lejjebb ereszkedett a plafon.- Szóval, jól érzi magát - nézett mélyen a gróf Irma szemébe. - Ennek igazán örülök

Rövid ideig csendben ültek, mindketten a gondolataikba mélyedve, majd a gróf felállt és udvariasan meghajolt az özvegyasszony felé.- Ha megbocsát, Irmuska, én most távozom. Temérdek dolgom van ma, épp csak beugrottam, hogy gratuláljak.

A konyhaajtóban még megállt egy pillanatra.- Ha nem veszi zokon, ezentúl gyakrabban meglátogatom. Ne aggódjon, többet nem lesz egyedül - mosolygott finoman, azzal eltűnt az udvar félhomályában. Mire Irma kibotorkált a kapuhoz, már sehol se volt. Ki akart lépni az utcára, de a kapu - ahogy előző este is - zárva volt. Díszes nyelű kulcsa ott lapult pongyolája bal zsebében.

Ezen a napon Irma asszony derűs nyugalma semmivé lett. Hiába hitegette magát, hogy hiszen csak egy közönséges születésnapi vizitációban volt része, a szíve óvatosságra intette. Különösen, mert két hét múlva, fittyet hányva a rekkenő nyári hőségnek, a makulátlan fekete öltönyös gróf váratlanul újra megjelent. Irma asszony épp a virágait öntözte, mikor a háta mögött fölzengett a kenetteljes hang.- Jó napot, Irmácska - duruzsolt a gróf. - Látom, a kertecskéjét gondozza éppen.- Nem túlzott teher ez a magácska korában?! — kérdezte szemrehányó hangon, és Irma újra érezte a szíve körül a hidegséget. Megtörölte a kezét, és kissé kábán beljebb invitálta a vendégét.- Szegény Irmuskám - dünnyögött a gróf együttérzően, miközben a forró kávét kavargatta az egyre zavartabb özvegyasszonnyal szemben. - Ez a rengeteg szoba, ezek a szőnyegek! Jól látom, kedves, ez valódi perzsa? - húzta végig a kezét szórakozottan a szőnyegen. - És micsoda súlyos bútorok. Diófa alapú, igaz? Nagyon jó állapotban van mind, pedig az ilyen intarziás ajtókat nem könnyű rendben tartani - láthatólag egy cseppett sem zavarta, hogy vendéglátója összeszorított szájjal, némán szorongatja a kávéscsészéjét. - Még jó, hogy bírja a takarítást! Tudja mit? - csillant meg szemében a felismerés szikrája. - Két hét múlva eljövök a fiaimmal, és kitakarítjuk ezt a hatalmas házat. Magácska csak ne aggodalmaskodjon, ennyivel tartozik az ember a régi