Irodalmi Szemle, 2002
2002/6 - Bárczi Zsófia: A keselyű hava (novella)
Bárczi Zsófia A keselyű hava Irma asszony rózsakertje fölött napok óta egy keselyűforma árnyék lebegett. A vakító májusi fényben fürdő virágok ragyogó színei sorra kifakultak, a máskor illatos szirmok most dohos temetőszagot leheltek. Irma asszonynak vészesen közelgett a nyolcvanadik születésnapja. A vidám kis özvegy nem szerette a születésnapokat, a sajátjától pedig egyenesen viszoly- gott. Erre a napra sosem hívott vendégeket, pedig egyébként szeretett egy csésze jó erős fekete mellett tereferélni megmaradt barátnőivel, a város hajdani szépasszonyaival. Igaz, lassan nem is lett volna kit meginvitálnia, hisz az egykori népes csapatból mára már csak két idős, magányos matróna maradt. Barátnői csendben, szinte óvatosan távoztak a világból, tapintatosan ügyelve rá, hogy meg ne bolygassák a város hétköznapjait. Irma nem félt a haláltól, de néhány éve azért szokása lett átaludni a születésnapját, mintha így elkerülhette volna az egyhangúan folydogáló idő medréből évente előbukkanó újabb meg újabb zátonyokat. A nyolcvanadik születésnapjára különösen gondosan készült. Előző nap hosszan válogatott a selyemdamaszt ágyneműk között, míg végül megtalálta a hangulatához illő anyagot. Egy hófehér, gondosan hímzett, horgolt csipkeszegélyű huzat mellett döntött, amit előző hónapban mosott és keményített frissen. Irma asszonynak rengeteg ágyneműje volt. Finom, régies anyagokból varrott, csupa selyem- és valódi lenvászon huzatok, fehérek, rózsaszínek és kékek vegyesen, némelyiket hímzett angyalkák díszítették, másokon csipkeszegély futott körbe. Irma asszony jó családból származott. De nemcsak ágy huzatok légiója került vele esküvője után az ódon, hatszobás családi házba, ahol boldog házasságának és derűs özvegységének napjait pergette, hanem nemzedékről nemzedékre öröklődő porcelán kávés- és teáskészletek, ezüst evőeszközök, metszett csehkristály vázák, párizsi kiállítótermeket megjárt képek, és az intarziás ebédlőbútor mélyén rezgő fejű nagymamák keze nyomát őrző csipketerítők ármádiája is. Irma asszony szerette a szépet, és hosszú élete során mindig gondosan ügyelt rá, hogy díszes kelméin nyomot ne hagyjon a rozsda, fényes bútoraiban ne verjen tanyát a szú. Néha azonban, portörlés vagy csipkekeményítés közben úrrá lett rajta a hiábavalóság érzése. Irma asszonynak nem volt örököse. Miután felhúzta a ropogós ágyneműt, elsötétítette a kényesen tiszta szobát és az éjjeliszekrényre készített egy pohár ásványvizet, Irma kiment az udvarra, hogy kikapcsolja a csengőt. Végül kétszer elfordította a kulcsot a zárban, és ekként biztosítva tudva másnapi zavartalan álmát, nyugovóra tért. A hanyatlófélben lévő nap már haragosvörösre festette az ég alját, mikor
