Irodalmi Szemle, 2002
2002/4 - KÉT VENDÉGKRITIKA - Acsai Roland: Poszeidon pillanata
KÉT VENDÉGKRITIKA figyelem” a vers alapvető létmódjaként, szervezőerejeként tételeződik: „a turzások természetrajzáról szándékoztam beszélni / de közben a váratlanul feltűnő / gólyalábon kötögető landes-i pásztorok / elterelték figyelmemet (...) egy költő figyelmét különben sem nehéz / elterelni (kisiklatni) / akár a költemények maguk is leírhatók lennének / cholnoky módszerével / mint az állandóan elterelt (kisiklatott) figyelem / megkövült turzásai”. A visszavonás megjelenik az ellenpontozás aktusában is. Az Ad riadalomban Tolnai egész költészetének legjellemzőbb motívumának az azúrnak („mert azúr nélkül egy tapodtat sem tud mozdulni költészetében”) az ellenpontját írja meg: a lila hemteskampót, ami az „Adria-dalom” első sora („ez lett tehát az én baudelaire-i ellenpontom / az azúrt ellenpontozó lila henteskampó”). A lila szín a háború színe: „mondom azok a foszforeszkáló tobozok már e háború részei / mint a kampó = a lilán edzett henteskampó is az”; vagy az az erőszak színe: „apja az öreg görög henteskedett / s a partizánok ahogy bejöttek egy henteskampóra akasztották”. A lila szín a kötet más versében is hasonló kontextusban fordul elő: „tovább marcangoltam a lila ólommal teli / akárha nem kukoricával / apró lila söréttel tömték volna / tovább marcangoltam a libát”. Sőt már az árvacsáth-ban is „nagy lila szögekkel” akarja az ágyra szegezni a színház drámai szendéjét a vers beszélője, akit ugyanebben a versben hittanórán Desiré arra figyelmeztet, hogy az „INRI feje körül a gledícsia olajoslila mint az új szög”. Érdekes megnézni, ahogy Tolnai Ottó egy szójátékkal szakralizálja az azúrt, vagyis magát a tengert: „azúr az volt az azúr = azúr = Az Úr”. így a balkáni háborút egyfajta szubjektiven értelmezett vallásháborúnak tekinti: „abból a vízből amit azóta sajttá lyuggattak = lőttek / foszforeszkáló golyókkal gránátokkal rakétákkal / többen is tanúsították nekem magát a tengert lőtték / ahogy baranyában és Szlavóniában a templomokat / magát a tengert csak úgy valami különös dühvei / az azúrt / Az Úr-t mert egyfajta vallásháború is folyik”. Az Adriadalom és a Pilinszky az In memórián Celan-t készül nem megírni mellett a kötet harmadik jelentős hosszúverse az Érzékiség gyónásom című. Ennek az alkotásnak egy Palicsfürdőn látott kék váza a központi motívuma, ami egyben az azúr eredete is: „elmagyarázta hogy a zsolnayaknak ez a sorozatgyártmánya / Szabadka ország afféle kultikus edényévé lett / egyik ifjú művészünk szerint / még az adria számára is ebből merik / az azúrt / ha fakulni (szennyeződni) kezd innen visznek / tiszta festéket (azúrt)”. Ebben is megjelenik az ellenpontozás, a visszavonás gesztusa. A vers beszélője a vázára festett alakot először Poszeidonnak, a tenger istenének látja: „a másik tábor poszeidont látja benne / én is inkább feléjük hajoltam volna”; méghozzá Kafka novellettjének Poszeidonának, „aki íróasztalánál ülve a fenéken / nagy elfoglaltságából valójában még nem is látta / a tengereket... Azt mondogatta, megvárja ezzel a világvégét, akkor bizonyára adódik még egy nyugodt pillanat”. Írásom elején már utaltam rá, hogy a kötet alaphelyzete a vesztés pillanata: a tenger és a világ elvesztéséé: „úgy tűnt nekem eljött a pillanat / poszeidon pillanata / a világvég pontosabban / amikor a vizek istene elindulhat végre / körüljárni mind a tengereket”. Poszeidon alakjában a tenger
