Irodalmi Szemle, 2002

2002/4 - Fónod Zoltán: Sorskérdéseink keresztútjain (tanulmány)

Sorskérdéseink keresztútjain

helyzetben a Szovjetunió halaszthatatlannak látta, hogy a megszállt közép-európai országok között rendezett viszonyokat teremtsen.

Új helyzetet teremtett az is, hogy az első szabad választást Magyarországon 1945 novemberében a Független Kisgazdapárt nyerte meg, abszolút parlamenti többséggel. Ezt követően az Egyesült Államok Prága tudomására hozta, véleményük a lakosságcsere kérdésében megváltozott/18) A lakosságcsere ellen a magyar kommunista pártvezetés is fellépett. 1945 őszétől folyamatosan bírálták a csehszlovák kommunista pártvezetést a nemzetiségi kérdésben alkalmazott antimarxista magatartása miatt.

A legkeményebb bírálattal 1947 szeptemberében, a Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodája (alakuló) ülésén illették a Csehszlovák Kommunista Pártot. Rudolf Slánsky a párt főtitkára azonban visszautasította Révai József és Farkas Mihály kritikáját. Kijelentette, „a magyarkérdés megoldása nem a szlovák fasizmus, hanem Gottwald elvtárs műve”. 1947 szeptemberében Rákosi Mátyás, a kommunisták választási győzelme után a párt és a magyar kormány nevében felszólította a csehszlovák pártvezetőket, hogy biztosítsák a magyarok számára Csehszlovákiában a kisebbségi jogokat. Áttörést azonban ebben a kérdésben Sztálin és Rákosi moszkvai tárgyalása hozott, 1948 elején. Sztálin válasza Rákosi panaszára egyébként szokatlan volt („Maguk miért hallgatnak ez ügyben? Milyen nemzeti párt az önöké, ha mindezt tűrik?”), és további tettekre ösztönözte a magyar politikusokat. Meghatározó szerepe volt a magyarkérdés megoldásában annak a magatartásnak is, hogy a magyar kormány mindaddig nem volt hajlandó aláírni a Moszkva által szorgalmazott barátsági és együttműködési szerződést, amíg a csehszlovák fél nem rendezi a magyar kisebbség helyzetét. Változás a csehszlovák kormány politikájában csak a Sztálin—Rákosi-megbeszélés után történt. A magyar párt 1948 júniusában erélyes hangú jegyzéket nyújtott át Prágában, melyben megtorlással fenyegette meg Csehszlovákiát, amennyiben nem rendezi a magyar kisebbség helyzetét. A jegyzék nem maradt hatástalan/19)

Csehszlovákia belpolitikai helyzetére jellemző, hogy a párt vezetői azután is ragaszkodtak a Szlovák Kommunista Párt 1945 augusztusában a zsolnai konferencián elfogadott magyarellenes határozatához, amikor már reményük sem volt arra, hogy szándékukhoz a nemzetközi támogatást megkapják. A CSKP vezetői elutasították a magyar nemzetiségű párttagjaik erélyes tiltakozását is, akik bírálták a pártvezetést, hogy Csehszlovákia a német és a magyar kisebbséggel szemben a rasszizmus és a bosszú politikáját követi/20)

Szemléletváltást a csehszlovák politikában sem a béketárgyalások, sem a békeszerződés nem hozott. A magyar kormány az etnikai határok igényét állította előtérbe, s reményét fejezte ki, hogy az újabb rendezés elveit az Atlanti Charta és a San Franciscó-i alapokmány szelleme hatja át/21) És bár 1946 április végén, május elején a Budapesten tartózkodó brit parlamenti delegáció tagjai annak a véleményüknek adtak hangot, hogy Magyarország a párizsi békekonferencián „nem kaphat újabb Trianont” (a határmódosítást Magyarország javára korábban Byrnes amerikai külügyminiszter sem zárta ki), a Külügyminiszterek Tanácsa 1946. május 7-i állásfoglalásában azt javasolta, hogy Magyarország 1937. december 31-i államhatárát állítsák vissza, kivéve a Duna