Irodalmi Szemle, 2002
2002/4 - Alabán Ferenc: Kisebbségi magyar irodalmak jelene és jövője (esszé)
Alabán Ferenc nem nyílt távlat a Grendel-olvasás köztes helyzetének felismerésére, talán ennek tudható be, hogy a kritika némiképp túlértékelte újításainak körét". Szirák Péter következetes értékrendje Grendel kilencvenes évekbeli műveit illetően leginkább a kritika színterén mozog, mert már „az évtizedfordulón olyan könyveket jelentetett meg, amelyek részben megosztották értelmezőinek táborát ... Grendel a korábbi művek helyzeteit, relációit »idézi«, kombinálja újra ..." A Szakítások (1989), a Thészeusz és a fekete özvegy (1991) az Einstein harangjai (1992), Az onirizmus tréfái (1993), az És eljön az Ő országa (1996) stb. sorjázó kötetekben különböző szinteken és fokozatokon „egyfelől a túlzás, másfelől a vázlatosság akadálya annak, hogy a világlátás ismételten jelen levő tanító tételessége oldódhasson, hogy az olvasóval való együttalkotás értelmezési változatai kellő epikus »fedezethez« juthassanak mert az „idő- és térbeli részletezésnek, a szereplők teljes leírásának szinte teljes hiánya, a történet elhagyása vagy túlértelmezése nyomasztó hegemóniához juttatja az elemzőkommentáló szólamot. Az erősen publicisztikai érdekű beszédforma pedig meglehetősen esendőnek bizonyul...”. A kilencvenes évekbeli Grendel-művek kritikájának végkicsengését, summázatát a novellaíró kísérletezéseinek címezték, az ún. „fantasztikus beszédforma” alkalmazott változatai olvasási szintjének szól: „A szövegek nyelvművészeti megalkotottsága elmarad nemcsak a velük összemérhető kortárs magyar novellisztika élvonalától (Mészöly Miklós, Bodor Ádám, Darvasi László), hanem Grendel nyolcvanas évek eleji műveitől is ... Grendel egyidejű recepcióját nagy mértékben meghatározza az újrakanonizá- lás lehetőségfeltételeinek alakulása. Az eddigi Grendel-életmű értékelésekor tapasztalt kritikai hangsúly nem általános jellemzője a kötetben szereplő írásoknak, igaz, hozzá hasonló sikeres fellépéssel sem rendelkezik más kisebbségi író, akinek magyarországi recepciója oly nagy arányú figyelmet és favorizáltságot tükrözött volna, mint Grendel Lajosé. A gyűjteményes kötet szinte külön könyv formájában is megjelentethető része a romániai magyar irodalom helyzetéről, alkotói műhelyeiről, műfajairól, egyes kiválasztott alkotóiról és műveiről, pályaképeiről összeálló terjedelmes fejezet. Reprezentáns szerzője Bertha Zoltán, aki a bevezető tanulmányon túl (Pillantás a mai erdélyi magyar irodalomra) még két tanulmány szerzője (Bálint Tibor írói pályája, Vallásélmények és transzcendenciak.épzetek. az újabb erdélyi lírában). A kötet szerkesztőjének munkálatai ebben a részben érezhetőek a leghatározottabban, talán éppen az anyag mennyiségéből eredően, ill. a beválogatott írások jellege miatt. Az átfogó és a minél teljesebb irodalmi képet bemutató szándék itt érvényesül a legjobban, mindamellett, hogy a kisebbségi magyar irodalmak közül köztudottan az erdélyi magyar irodalom rendelkezik a legnagyobb hagyományokkal és a leggazdagabb, kutatóinak a száma is több, s megismerésének és feldolgozásának a mélysége is egyértelműbb. A bevezető tanulmány elméleti síkon indít, érintve a kilencvenes évek végi társadalmi és politikai változások hatását a közép-európai régióban, és a kisebbségi magyar irodalmak átalakulását. Bertha Zoltán külön figyelmet szentel a szellem szabadabb áramlásának, a kívánt egyetemes magyar kulturális integrációnak, a megmaradás és történeti emlékezet kölcsönös kapcsolatának.
