Irodalmi Szemle, 2002
2002/4 - Alabán Ferenc: Kisebbségi magyar irodalmak jelene és jövője (esszé)
feloldó értelmezései mögött a félreértések megelőzéseinek szándéka is megnyilvánul, értve ezalatt a helyzetek, ismeretek és minőségek sajátos világának képét: a Leviticus című kötet utolsó fejezetének Franz Xavér Kappus alakja „nem a fantázia szülötte, hanem alkalmas egy valóságos személy azonosítására. Csakhogy mindez a valószerűség Tőzsér Árpád szemében nagyon is valószerűtlennek látszott: ő, aki kitalálta magának Mittel Ármint, úgy hitte, mások is hasonlóan buzgóak”. Az iróniára való utalás és célzás a kitalált személynek gondolt, de valóságosan létezett kapitány összecserélésére vonatkozik, azzal a feltételezett félreértéssel, hogy a költő Kappus kapitányban Mittel úr újabb változatát kívánta volna megírni. A Tőzsér néhány kiemelt alkotói motívumát felsorakoztató írástól eltérően Görömbei András {Gál Sándor évtizedei) jubileumi méltató cikket ír és a hatvanéves szlovákiai magyar alkotó egyes műfajainak alakulását kíséri nyomon. Nem részletes alakulástörténetet rajzol meg, hanem inkább jelzésszerűen mutat rá néhány műfaji metamorfózisra. Gál Sándor életművét úgy kezeli, mint a szlovákiai magyarság kultúrájának egyik értékes fejezetét, mely több műfajban figyelemre méltó értékeket hozott létre. Az eddigi életmű legsajátosabb értékeit azokban a művekben látja, amelyek magas esztétikai és morális szinten vallanak a szlovákiai magyarság történelméről, sorsáról és környezetéről, tragikus sérelmeiről és szabadságigényéről, A méltató szerint Gál Sándor a kisebbségvédelem dolgában Fábry Zoltán örökébe lépett, s így könyveinek egy részét nem az irodalomtörténet, hanem a kisebbségvédelem és az emberi jogok védelmének története őrzi meg. A három szlovákiai magyar alkotó közül a legárnyaltabb képet Szirák Péter rajzolja meg Grendel Lajos műveinek magyarországi recepciójáról (Kánoni- záltság és regionalitás) forrásokra hivatkozó tanulmányában. Részletezésre és elemzésre neki sincs módja, értékelése alkotói fejlődésvonalakat és változásokat érint, belső és külső viszonyításokon alapuló kritikai értékrendet érvényesít. Ez utóbbi azért is figyelemre méltó, mivel Grendel Lajos eddigi írói teljesítményeit eléggé differenciálatlan elismerések és fenntartás nélküli méltatások kísérték, kevésbé figyelve az időben és művekben változó értékekre. Szirák Péter pontosan jelzi Grendel elbeszélőmódjának összetevőit, példáit és kibontakozó hatásértékét; Mészöly Miklós. Esterházy Péter, valamint a magyar epikai hagyomány szélesebb körének termékenyítő hatását, a „szövegszervezési metódusok", a történeti viszonylagosság, az „olvasási retorika” kialakulását és vonatkozási pontjait. Látlelete akkor is találó, amikor Grendel kezdeti műveiben (Éleslövészet; Galeri) a „visszatekintő író” alkotási módjának és értékeinek lényegét mutatja fel a múlt megörökítésével, mert itt még hatásosabb a szöveg rétegezettsége és hangnemi biztonsága, amivel szemben „például az Éleslövészet második része túlzottan magán viseli a Termelési-regény nem reflektált hatását”. Szirák Péter felfedi Grendel műveinek magyarországi „olvasatait”, hangsúlyozva, hogy egy új regényforma kialakításának körvonalait látó értelmezők (akik egyfajta műfaji diszkontinuitást emeltek ki) „Grendel írásmódját közvetlenül beilleszthetőnek vélték a prózafordulat utáni átformált magyarországi kánonba, mindenekelőtt Mészöly és Esterházy olvasási alakzatával rokonítva azt. Az egyidejű befogadás számára Kisebbségi magyar irodalmak jelene és jövője
