Irodalmi Szemle, 2002
2002/4 - Alabán Ferenc: Kisebbségi magyar irodalmak jelene és jövője (esszé)
Alabán Ferenc Kisebbségi magyar irodalmak jelene és jövője (A Nemzetiségi magyar irodalmak, az ezredvégén című kötet kapcsán) A debreceni Csokonai Könyvtár (Biblioteca Studiorum Litterarium) sorozatának huszadik darabjaként jelent meg 2000-ben az a terjedelmes' tanulmányválogatás, amely áttekintést kíván nyújtani a nemzetiségi magyar irodalmak ezredvégén kialakult helyzetéről, legfontosabb elért eredményeiről, s bizonyos értelemben jövőjének alakulásáról. A kötet címében szereplő minősítő jelző (nemzetiségi), mely egyértelműen az elmúlt politikai rendszer hivatalosan elfogadott szóhasználatát jelzi, egyébként sem a gyűjteményben található tanulmányok, írások címében, sem szövegében nem fordul elő meghatározó minősítő fogalomként. Leginkább „kisebbségi” magyar irodalmakról értekeznek a szerzők, annak a gyakorlatnak megfelelően, amit a nyolcvanas évek végi közép-európai politikai rendszerváltás természetszerűen lehetővé tett és hitelesített. A kötet anyagához írt két bevezető tanulmány szerzői is eltérően nevezik (minősítik) a szóban forgó irodalmakat. Görömbei András írásában (A kisebbségi magyarság és irodalma az ezredvégen) következetesen beszél kisebbségi magyarságról és kisebbségi magyar irodalmakról. akkor is, amikor az etnikai kultúrákat beolvasztó globalizációról, a hagyományokról és az anyanyelv meghatározó szerepéről szól, s akkor is. amikor az egység és sokféleség lényegét, a kisebbségi magyarság önazonosságának meghatározóit, a kisebbségi programok és ideológiák jelentőségét tisztázza, vagy éppen a létértelmezés, a kisebbségi létdokumentáció és az esztétikai érték mibenlétét jellemzi és határozza meg. Szirák Péternek, a másik tanulmány szerzőjének nemcsak megközelítései, hanem fogalomhasználata is eltér az előbb említettől (A regionalitás és a posztmodern kánon a XX. századi magyar irodalomban). A magyar irodalom kanonizációs folyamatában Szirák történeti szempontjai kiszélesítik az időhatárokat a 19. századig, s fejlődésük alakulásában próbálják láttatni a „népi diszkurzusok” és a „modern-konstrukciók1' szerepét az irodalmi kommunikáció összefüggésrendszerében. A magyarországi irodalomtörténeti kánonok mellett megkülönböztet „regionális kánonokat ’’ (transzszilvanizmus, Fábry-program, népi diszkurzus és utómodern-avantgárd átrendeződés), foglalkozik a regionalitás új kontextusaival. továbbá a posztmodern kánon lényegével és a regionalitással való találkozásával. Nem használja sem a „nemzetiségi”, sem a „kisebbségi” minősítéseket, helyettük felvidéki, vajdasági, erdélyi (magyar) irodalmakról értekezik.
