Irodalmi Szemle, 2002
2002/4 - Öllős Edit: Duett a dadával (gondolatszilánkok)
Duett a dadával — Önszigor. Hogy nem tudom, hol áll a fejem? Hát a helyén! Hogy nincs senki velem? Hát itt vagyok magamnak én! Hogy lelassult a világ? Hát ki gátol, hogy felgyorsítsam? — Megint számolni kellene a napokat, de én ezentúl a leírt sorokat fogom! — Ha úgy érzed, kifogytál a költői képekből, és rohan a harmadik évezred, nem tudsz dönteni, magázhatod-e már magadat. — Csók a világnak! A múzsa átúszott velem arra a bizonyos túlsó partra. — Átaludni az éjszakát nem érdekes. Én az álmot is falatonként adagolom magamnak. Egyébként is: az éjszaka és a hajnal az irodalomé, s én olyan íróról még nem hallottam, aki alvás közben alkotott. — Romantika szólóban. Távirányítással őrzöm az álmod. — Amit nem mondhatok el senkinek, azt csak leírni lehet, avagy amit nem tudok megemészteni, azt csak kiírni lehet magamból. — Virrasztás. Az a bizonyos zsibbadás, ugye. már megtámadott, a múzsa meg. késve bár. de megérkezett. Apropó! Mit csinálhat most az az egykori másik felem? Fogadok, hogy kirugdal a hámból (sok-sok alkohollal, ugye...), mert hogy ő sem alszik, az tuti. Csak annyit mondanék neki: immár van másik! Hímnemű ráadásul, mégiscsak jobban csúszik így. P. Az egész nevét csak azért sem árulnám el neki! Tehát P. Tudom, hogy ő is „velem foglalkozik’’ most. zöld tea és gyertyafény mellett. És, érzem, a tőlem kölcsönbe kapott Orwellt rágcsálja. Egészségére! Egészségünkre! — Fuldoklunk az irodalomban, nem gondolod? Csak az a kérdés, ki ment ki kit. — Az alkotás mikéntje megjelenik (elméletben), egyébként épp most tanulom (gyakorlatban). Távirányítással. Tőled.
