Irodalmi Szemle, 2002

2002/4 - Ferdinandy György: Pacsirta (novella)

Pacsirta

méregette egymást. Ilyenkor az a legjobb, ha elhúzza a csíkot az ember. De én először Kagylócskát vittem haza, az a lány pedig — gondolhatod — velem maradt.

— Tulajdonképpen mi a te nőideálod? — kérdezte másnap anyád. — Vagy ez is mindegy neked?

Láttam rajta, hogy nagyon elkeseredett. De hát apád ellenállhatatlan humora!

— Koromfekete kanca! — feleltem. — Sovány és magas. Olyan, mint te! — tettem hozzá, de akkor már Kagylócska is velem nevetett.

Nem féltünk a magánytól. Anyád a Macska Évében született, és a függetlenségéhez még nálam is jobban ragaszkodott. Csak látszatra volt félénk és szelíd. Én pedig megfogadtam, hogy nem hagyom még egyszer tönkretenni magam.

Legalábbis ezt hittük magunkról. Kagylócska még az anyakönyvvezető előtt se mondta ki a boldogító igent. Időbe telt, mire megnyíltak közöttünk a zsilipek.

Egyszer megkérdezte tőlem, hogy mit vinnék magammal egy lakatlan szigetre. Voltak ilyen dolgai, gondolkoznom kellett, rákenyszerített. Én pedig odaadtam neki egy Déry-novellát.

Felkuporodott az ágyra, maga alá húzta a lábát. Végigolvasta egy ültében. Az írás arról szólt, hogy kiszabadul a börtönből egy ember, és nem mer bemenni a házba, ahol lakott. Azután, egyszer csak, az utca végén feltűnik a felesége. És akkor mind a ketten futni kezdenek.

Ez volt apád vallomása, ez a Dáry-novella. Azután már — mondom — megnyíltak a zsilipek.

Egy éve voltunk együtt, közeledett a karácsony. Emlékszem, ajándékokat nézegettünk egy áruházban. És hát a mozgólépcső mellett, a kanyarban volt egy ilyen stand. Süteményárusok. Ő pedig megragadta a karomat:

— Istenem! — súgta a fülembe. — Csokoládé!

Hirtelen megkívánta. Ami engem illet, sose szerettem ezt a mély, kesernyés illatot.

Vettünk egy tábla csokit. Vagy legalábbis venni akartam. Apád mindig összekeverte, amit szeretett volna, és amit lehetett. A lényeg: akkor vettem észre, hogy Kagylócska állapotos.

Pénzünk nem volt, ezt talán fölösleges mondanom. De anyád mindig nagylelkű volt, és ilyenkor kamatostul visszakapta, amit csak adott. Barátok rendezték az esküvőnket, akkor történt, hogy a menyasszony összeszorított szájjal hallgatott.

Erre még sokáig büszke volt. Amíg csak évekkel később le nem leplezte magát. Aznap megjutalmazták valamelyik fordítását, és akkor is elszorult a torka. Akkor se jött a torkába hang.

Szép ceremónia volt, ennél szebb nem is lehetett. Akkoriban már megállás nélkül beszéltünk. Még éjjel is. Volt úgy, hogy hajnalig le se hunytam a szemem.

Végül is nem voltunk annyira különbözők, mint hitte volna az ember. Anyád családja is messziről jött. ők is itt szenvedtek hajótörést a szigeten.