Irodalmi Szemle, 2002

2002/4 - Ferdinandy György: Pacsirta (novella)

Azután ugye ő is tanított, mást nem is igen lehetett. Igaz, hogy neki volt egy nagybeteg anyja. Valaki, akivel törődhetett.

Ilyen szüleid lettek, fiam. Két magányos idegen. Eszükbe se jutott, hogy neked ez lesz a hazád, ez az aprócska sziget.

Hát csak így. Kagylócska átköltözött a legénylakásba, együtt jártunk az iskolába a bogárhátú Volkswagenemen. Ez is megvan bennünk, a családban. Hagyjuk, hogy sodorjon az ár. Kapálódzni minek! Én, aki állandóan visszakészülődtem, megint csak idekötöttem az életemet.

*

Itt befejezhetném, ha csak két ember története lenne ez a szöveg. Akkor még nem is sejtettem, hogy a hazatérésből, amiről hosszú évek óta álmodoztam, ezután már semmi se lesz.

Kagylócska velem álmodozott. — í-gye, milyen nagy? — nézegette a hasát, és én azt feleltem, hogy megint lenyeltél egy rizsszemet. A dolgok lassan érlelődnek, az ember már-már elfelejti, hogy nem is olyan sokára mi lesz.

Azután felgyorsul a mozgás. Az álmodozásnak nálunk is egy perc alatt vége lett.

Aznap vittük kórházba nagyanyádat. Reggel volt, kora reggel, virágot akartunk venni, és még nem nyitottak ki az üzletek. Kagylócska megkért, hogy vigyem ki a térre. Bementünk a templomba, az Oszlopos Szűz oltára elé. Anyád lehúzott maga mellé:

— Imádkozz te is! — súgta a fülembe.

A burok akkor repedt meg, amikor felrakta az oltárra a kardvirágokat. O pedig annyira megijedt, hogy sírva fakadt.

— A magzatvíz! — kiáltotta kétségbeesetten.

— Fáj?

— Dehogy fáj! — simította meg az arcom. — Csak olyan rettenetesen szégyellem magam.

A szülészeten megnyugtatott a bába. Kagylócskát betolták egy szobába, ahová nem engedték be a férfiakat.

Tíz óra se volt, amikor hazaértem. A bölcsőben találtam egy listát: bébikrém, tisztálkodószerek. Ittam egy nagy pohár vizet.

Délután — igen, pont aznap délután! — megérkezett a két francia gyerekem. Emlékszem, alig ismertem meg őket, és a fiam meg a lányom is idegenkedve figyelték ezt a szomorú kis szigetet. Hazavittem őket, a másfél szobás legénylakásba, azután ki. a tengerpartra, azonnal. Ilyen messzire csak a meleg tenger kedvéért repülnek a gyerekek.

Két szép. nyúlánk kamasz. Ellátva púderrel, kenőccsel, hogy meg ne égesse őket a nap. Nem mondtam volna nekik? Meg sem kérdezték, hogy hová tettem a feleségemet.

Anyádat este operálták. Be sem engedtek a kórterembe, éppen csak közölték, hogy császármetszéssel jön a világra a fiam. Éjfélig ültem egy üres váróteremben, mint valami vidéki pályaudvaron. Közben kétszer is hazamentem: a lányom belázasodott a napon.

— Megvan? — kérdeztem, amikor visszaértem. Mert ült ott velem a teremben valami rokon.

Ferdinandy György