Irodalmi Szemle, 2002

2002/4 - Ferdinandy György: Pacsirta (novella)

Ferdinandy György

Pacsirta

Egy vidéki tanodában találtam magamnak helyet. írni-olvasni tanítottam a bennszülötteket. Átadni a tudást! Ennél többet az ember nem tehetett.

Jött azután ez a betegség. A láz, amitől nem szabadul, aki beleesett.

A munkámból megéltem, igaz. De arról, hogy ismét hajóra szálljak, szó sem lehetett. A robot kiszívta a velőmet, és hát a cukornád leve, az eszeveszett álmodozás — olyan lettem én is. mint a többi idegen.

Mindazonáltal — ki hitte volna! — boldogan éltem. Nem akartam semmit elérni. Beismertem a vereségemet.

Hát igen. Van erre bennünk valamiféle hajlam. Szegény apám, nagyapád, gyakran mondogatta. Nem vagyunk nagyra törekvők, egy kézlegyintéssel elintézünk házat és hazát, pénzt, asszonyt, gyereket. Csak mostanában jut néha eszembe, hogy ebben a legyintésben több a gőg, mint az alázat. Nem lépünk, ha nem gurítják ki elénk a szőnyeget.

így éltem, mondom. Takaréklángon. Vidáman és véglegesen. A te édesanyádat is így ismertem meg. Egyszer valakinek eszébe jutott, hogy este. a gyerekek után, miért ne tanítanánk a felnőtteket. Lett azután mindenféle kurzus. Kagylócska. példának okáért, szimbolikus logikára oktatta a közlekedési rendőröket.

Én csak annyit láttam, hogy lent, a földszinti teremben valamit magyaráz egy apró, göndör hajú asszony. Ott kellett elhúznom előtte, mert én mindig hamarább fejeztem be az előadásaimat. Ez meg csak mondta, mondta a magáét, amíg ki nem ürült az épület.

Volt ebben, tudod, valami megrendítő. A nagy barom rendőrök megbűvöl- ten bámulták a táblát. A lábukat kinyújtották, a vádlijukon csillogtak a fegyverek.

Ez meg előttük, ez a kis, göndör hajú asszony. Kérdez és feleltet rendületlenül. Hisz benne, szemmel láthatóan, hogy ennek a szimbolikus mittudomén-micsodának rendeltetése van.

Hogy hogyan szólítottam meg, az ma már nem is jut eszembe. Aznap a hallgatók visítozva mutogattak valamit az udvaron. — Tessék megnézni! — kiabálták nekem is. — Én is benne vagyok!

Márminthogy az újságban. A fényképük valóban ott díszelgett az első oldalon. „Ittas rendőrnők bántalmaznak egy gépkocsivezetőt!” — állt a beszédes jelenet alatt.

De lehet, hogy nem egészen pontos ez az emlék. Az ember lekerekíti, valami