Irodalmi Szemle, 2002
2002/4 - Duba Gyula: A borivás két módja (regényrészlet)
míg megérzem a szégyent, de amikor elküldöm a fenébe, befogja a száját s én megkönnyebbülök... Szelepcsényit nem látták bejönni, egyszerre mellettük állt. Pohárral lép hozzájuk, koccintásra emeli, bájosan mosolyog. Pufók arca csupa sivélyesség, ritkás szőke kefehaja égnek mered. Olyan ember benyomását kelti, aki háromig sem tud számolni és mindenkinek barátja szeretne lenni. Árad lényéből, hogy a legeslegjobb szándékkal közeledik. Zavarában kissé kipirul. Némi riadalmát határtalan jóindulattal palástolja. Joviális haver. Talán ha tudná, hogy Kolos már ittas, hozzájuk sem lép, belevész a tömegbe vagy felhajtja poharát és elmenekül. De hát Szelepcsényi gyanútlan, és Kolos már átlépte a határt, ameddig megértő tud lenni azokkal szemben, akiket nem szeret. Ilyenkor már ironikusan szellemes és könyörtelenül gonosz heccelő. Vág az esze, és éles penge a nyelvezete, ám a szíve érzéketlen. Lelke mélyből fakadó indulata tárgyát, mintegy haragja és rosszkedve célpontját kegyetlenül kivégzi, kíméletlenül megsemmisíti. — Új idők zenéjét hallom zengeni... berobbant a harmatosan friss forradalmár, látod arcán a jó indulatú eszelősséget, Gondterhelt? — Kolos ezt kitárt karral kiáltja, és meginog, mint aki mély igazságába belegabalyodva elbizonytalanodott s a lába is beleremeg —, íme a gyengéd bársonyos lélek, az érzékeny humanista és délceg demokrata, aki a bort sem veti meg! Rossz ember tehát nem lehet. Az esze pedig... csavaros gógyija a jámbor forradalom újabb húzásain spekulál... Zord arccal s mégis ártatlan derűvel néz Gondterheltre. — Ezer sebből vérző, rokkant páncélszekrényt látok — folytatja az sokatmondóan, látomás kísérti talán? —, gondos kezek befáslizták, ragasztó szalagokkal bepólyálták. A barnán csillogó papírcsíkokon és átlátszó nejlonszalagokon rengeteg kék pecsét... téglalap alakúak és körbélyegzők, állami szimbólumok és hivatalos jelek... Mit gondolsz, Kolos, talán mégis inkább fel kellett volna robbantani...?! Szelepcsényi pírja némiképp megsápad, derűje hamvába hal. Nagy kortyokkal üríti poharát. Riadalma nő, már menekülne. — Rohanok az egyeztető tanácsba... — védekezik bizonytalanul —, őszintén bevallom, nem vártam ilyen heves össztüzet...! De a témáról szót ejtünk még — s hangjába némi fenyegetést igyekszik vinni —, a téma örök...! — Az egyez... mibe? Egyeztető tanács...? — Kolos komikus haraggal meregeti szemét s már dadog. — Egyeztetitek... nem tudjátok még, hogy egyes...ség nincs, csak bűnök vannak... nagy bűnök Szele...pcsényi koma...! Duba Gyula
