Irodalmi Szemle, 2002
2002/4 - Duba Gyula: A borivás két módja (regényrészlet)
orvostúdor vagy alchimista lehet, talán éppen a híres Paracelzus, aki egykor a városban járt. Könnyűnek érzed magad, mintha a járda felett a levegőben úsznál, nem érinted az embereket, Betérsz a Hordóba és iszol még egy pohár fehérbort, beleszagolsz a mámor fülledt levegőjébe s talán felhajtasz még egy pohárral, savanykás rizlinget vagy édes ribizlibort, hogy az ízek egyensúlyát elérd és az álomvalóság ne szakadjon meg, hazáig tartson, ahol más valóság vár rád, elkísérjen... Gyors kaszáló karlendítéssel, szokásos heves mozdulattal szakította félbe Kolos. Nem gúnyolódott, inkább sajnálta Gondterheltet. — Lázálmokat kergetsz, hallgatni sem bírom. Bort iszol, a mámort keresed, hogy a valóságot elfelejtsd. Gyáván menekülsz tőle. Gondterhelt! Pipogya. gyáva fickó, te az élettől félsz! Az önkívületet keresed, a látomásokat, félálmokat. A bor kábítószer számodra, ravaszul megidézett mákony, felelőtlen hangulatokra gerjeszt, gyönyöröket kelt benned. Hazug látomásokat csihol belőled, annál csalókábbakat, minél csúnyább az életünk. Akár szipózhatnál is vagy füvet szívhatnál, kokót szippanthatnál vagy heroint szúrhatnál magadnak, ugyanaz történne veled, érzékcsalódás. Neked azonban bor kell, mert ezt sugallja a város szelleme! Egyszer majd rádöbbensz, hogy a bor. akár a konyak, a vodka, a rum is, tehát az alkohol a léteddel függ össze. A mámor maga a sorsszerűség! Nem alternatívája az életnek, hanem a lényege. Az ívás maga a csupasz sorsszerűség! Önmagad mélyét érinted általa. Amikor a felismerés állapottá válik benned, rádöbbensz és megérzed, hogy az ital által a csupasz sorssal nézel farkasszemet. Az ittasság által megélheted lét és nemlét ellentmondásait. Felismeréseidnek azonban semmi közük a látomásokhoz és álomképekhez, a drámai igazság, amelyet a részegség révén megismersz, a halál rokona. Bor és halál — kissé már dadogva mondja és a levegőbe sújt —. hát nem furcsa ez így...?! Mámor és elmúlás, ki hinné, oly távoliaknak tűnnek fel... pedig rokonok ők, s a szégyen is rokonuk... igen, másnap a szégyen.,, szörnyű a bensődben vájkáló, önvizsgáló szégyen állapota, nem kívánom senkinek... A mellettük nyíló konyhai lengőajtón időnként fehér inges pincérek buknak ki, fekete kislajbiban. előre nyújtott karral, rajta fehér gombócszeletekkel körített tányérokon vörös marhagulyással vagy sárga mustárral ékített főtt kolbásszal rohannak sötét bugyrok mélyére, s eltűnnek a képből, hogy később száguldva visszatérjenek. — Valami törpe kujon... egy kis fickó él bennem — Gondterhelt hangján érezni, hogy Kolos bölcselete nem hatotta meg, ismeri, és meg van a véleménye, mintha magában töprengene —, amióta az eszemet tudom, bennem él. Ő a másik... nyugtalan élősdi, a nagy becsmérlő... ő mond ilyeneket, hogy a bor a végzet rokona és a mámor öncsalás, ő beszél így velem. Ócsárol, hogy gyenge vagyok és becsapom magam, szívesen röhög rajtam... De ha keményen rászólok, elhallgat, ráripakodok, s elnémul, ripők szájhős, de tudja, hogy nincs igaza...! — Kis fickó... — a költő vonásai fellazulnak, széthullani készülnek. Teste elnehezül, a pultra könyököl, lassan, hangsúlyosan beszél, nemsokára dadogni kezd —, nekem is van kis... kis fickóm... mint mindenkinek... ő huhog reggel, A borivás két módja
