Irodalmi Szemle, 2002
2002/4 - Duba Gyula: A borivás két módja (regényrészlet)
A borivás két módja anyagias hozzáállását a költészet megbecstelenítésének fogta fel. A fickó a lírai szenvedély eszményét bemocskolta és sárba tiporta. Rettenetesen felbőszült. — Ha máshol lennénk, összetörném a pofád! Micsoda primitív állat vagy... — Fenékig ürítette poharát, a bor már a fejébe szállt. Richter úr pincéjének íratlan törvényét, az értelmes rend és csendes nyugalom állapotát azonban még nagy akaraterővel tiszteletben tartotta. Hitében megbántva, mint a muzulmán fundamentalista, pokolian felindult, de egyelőre higgadt maradt. Némi habozás után bölcs álláspontra helyezkedett. A jóhiszemű tudatlanokat be kell vezetni a lírai költészet szent titkaiba! A beavatottak elnéző fölényével és kaszáló karlengéssel magyaráz Herkulesnek és láthatóan hitvány és szolgalelkű társainak, árad belőle a jó szándékú nagylelkűség. — A költészet természetfeletti erő, valamiféle szent őrület. A vers pedig nemes áldozathozatal az élet mindenekfelett való oltárán! S ezen belül a kisebbségi vers... mint Jákob áldozatos az Úrhoz. Füstje nincs, csak viliózó lángja, perzselő heve! Kisugárzása néha bágyadt holdfényként tündököl, máskor viszont forró, égető napsugárként perzseli a lelket, és csodálatos, remegő erőteret áraszt környezetére. Ahol a vers megél, ott a tiszta emberség van jelen... Nemes felháborodásában áradozik és tombol Kolos. Herkules azonban a fejét rázza és gúnyosan vigyorog. Ököllel a pofájába! — gondolja a költő, széttöröm a fején a modori korsót. Ilyenek révén szajhul el a költészet, és a vers isten bárányaként nyomorog...! Vigyorog az átkozott, hogy mindent tud a saját tapasztalatai alapján, mit tudsz te a költészetről, nyavalyás?... A másik bunkó nem átallja kijelenteni, hogy a költészet felelőtlen kombináció a szavakkal, leggyakrabban üres szalmacséplés és gyermeteg játszadozás, kisszerű handabandázás. De a legrosszabb, hogy veszélyes is lehet, mert érvényességre tör, bár csupán elmélkedés, gyagyások halandzsája és süketek párbeszéde, summa summárum... értéktelen akarnokok siráma! — Sirám... — kiáltott szinte irtózattal Kolos, s erre már Richter úr is felfigyelt, s a vendégek nyugodt beszélgetése egy pillanatra elhallgatott. Ennek ellenére a pincegazda újabb korsó bort hozott, ismerte Zsembery Kolost, ő pedig nekilátott, hogy kemény és kegyetlen szócsatában leszámoljon Herkulessel. De mintha egy vigyorgó szfinkszet döngetne! Két társa pedig sokat mondóan bólogat, egyre inkább a vezérükhöz húznak. Az egész helyzet kaotikus és tisztázhatatlan. A költészet szentségéről és a vers isteni küldetéséről dühöngő vita a késő esti órákba nyúlik. Tíz óra után Richter úr záráshoz készülődik. Megkocogtatja egy nagy hasas demizson, vágykeltő női tompor oldalát. Herkules felajánlja Kolosnak, hogy menjenek fel a lakására, néhány palack zöldszilvánit sem felejtve magukkal vinni. A téma kölcsönösen elfogadható lezárásáig folytassák a jelentőségteljes és izgalmas beszélgetést. Nincs már visszaút. A kényszer Kolosban él. Közönségesen végzet a neve! Vagy sors, vagy véletlen, mindenesetre kívül áll az okság törvényein. Később arra az éjszakára, majd a rákövetkező hajnalra néhány nyilvánvaló tényből, csodaként felidéződő emlékfoszlányból és a hajnali rideg valóság drámájának a megéléséből következtetett. Köztudott, hogy a mélyen ittas embert cserbenhagyja az emlékezés! Az időben úgynevezett ablakok vagy sötét lyukak
