Irodalmi Szemle, 2002
2002/4 - Duba Gyula: A borivás két módja (regényrészlet)
A bonvás két módja mámor lovagjai, a szellemes társalgás nagymesterei. Talán éppen bennük él tovább a nemes borok városának könnyed és játékos szelleme. Richter úr, német szőlősgazdák, heirrigerek utódja, rendet tart pincéjében. Kocsmatöltelékeket és randalírozó povalacsokat nem szolgál ki. A botrányosan viselkedőket határozottan kitessékeli. Pincéje mélyén láthatunk néhányat azokból a hatalmasra dagadt hordókból, amelyekkel egykor a városi borkereskedő szekerei bejárták fél Európát. A vén ház kapuja a nagy mocsári tölgynél nyílik a Ferencesek terén. Rozsdás vasajtó mögött hosszú lépcsősor vezet a mélybe, gyéren megvilágított, kanyargós süllyesztő. A lépcsőfordulókban gyér fényű huszonötös villanykörték égnek. Az óvatos alászállás savanykás illatokat lélegző, salétromot virágzó, nyerskőbők rakott falak között történik. Szinte Hádész birodalma. Egykori kazamaták lakói, összeesküvő rendek lovagjai mentek ilyen falak között a föld alá, hogy titkos szertartásokon vegyenek részt és a történtekről hallgatási fogadalmat tegyenek. A lépcsők alján, mélyen a föld alatt archaikus vénségében és megejtő avíttságában bontakozik elénk egy elsüllyedt világ. A pince egyetlen nagy boltíves helység, homályba vesző mélye sötétbe nyúl. A képzeletnek könnyű dolga van. A mélység falai mellett óriáshordók elmosódó líniáját láthatja, melyeket középkori faragómesterek cirkalmaztak és láttak el családi címerekkel. A hunyorgó félhomály mozgása szinte megfogható. Richter úr komoly tekintete időnként a lejárat derengő fényei felé téved, fejbólintással üdvözli az érkezőket. Fülkeszerű üregben áll a kötényes gazda. Feje felett százas villanykörte szikrázik, az egyetlen erős fényforrás. Súlyos tölgyfa asztalon modori cserépkorsók és vastag falú poharak sorakoznak előtte. A hasas korsók jellegzetes téglavörös, tengerkék és pázsitzöld ornamentikájuk pompás ruhájában akárha kedélyes, dévaj matrónák lennének. A tölgyfa asztal mögött alacsony hokedlin pléh mosogatóedény, egyszerű szürke dézsa két fogóval. Mellette gömbölyű műanyag kefe és nedves törlőrongy. A helység gyéren világított, mindent hunyorgó, ám nem barátságtalan félhomály borít. Richter úr mögött sejtelmes derengésben hatalmas, csupasz demizsonok szelíd gömbölydedsége csillog tompa fénnyel, ingerlő női tomporokra emlékeztetve, mintegy a jámbor jókedv és békesség letéteményeseiként. Az ivóhelység bensőjét vaskos, már-már ünnepélyes fehér gyertyák hunyorgó fénye és enyhe füstszaga tölti meg. Gondterhelt utalása a misék megtartó voltára nem alaptalan. A komor helységben, sustorgó gyertyalobogásban és megkövült időben a borivás ősi szertartása, az emelkedett hangulat és kellemes mámor pogány miséje zajlik. Szerény polgári kicsapongás, nem lépi át a jókedély határát. A hosszú asztal mellett, Richter úr sosincs vendégek híján, inkább a túlzsúfoltság jellemzi pincéjét, a vendégek megfontoltan és folyamatosan iszogatnak, s halkan beszélgetnek. Láttukra, az utolsó vacsora annyiszor megfestett és oly jól ismert képe jut eszünkbe. Nem szokás hangoskodni, énekelni csak közös megegyezéssel és a legritkább esetben, szinte ünnepélyes alkalomként. Richter úr pincéje a nemes kedélyesség és felfokozott szellemesség temploma.
