Irodalmi Szemle, 2002
2002/4 - Duba Gyula: A borivás két módja (regényrészlet)
Duba Gyula menekülő, nyámnyila tél azonban ismét csak a hegyekig fut a pajkos szellők elől, onnan kapkod a város felé, mint megkergetett bosszús ragadozó. Még sokáig hűvös és szeles az idő, az égből szúrós ködök ereszkednek alá és sűrű, őszies esők lógnak, a város tavaszváró kedve szunnyadozva és keseregve álmodik. Majd május közepe táján, de néha csak a hónap végén az elkeserítő időjárás egyszerre megvadul, és máról holnapra a nyárba rohan. Bizony a városban nem ritkák az ilyen telek, átmeneti jelleget adnak az életnek, aláássák a polgárok időérzékelését és kiszámíthatatlannak tüntetik fel a természetet. Az idei ősz is hasonló, semmi jót nem ígér. Délidőben szürkén borús az ég és nyirkos a levegő. Álomszerű ködben a távolban éppen csak látszik a négytornyú Vár. A furcsa őszi hangulatban Zsembery Kolos, a költő megfontolt léptekkel sétál a Széplak utcán. Emelt fejjel jár az emberek között, ráérősen ballag, nem kell sietni, az élet dolgai mindannyiunkat megvárnak. Kolosról sokan tudják, hogy szellemesen tragikus lírája és drámai élete mindenben azonosak. Egyik a másik következménye és a másik az egyik előfeltétele! Ironikus érzések és groteszk szóképek pontosan fedik egymást. Vannak, akik úgy vélik, hogy a költő kiábrándultán kárhoztató hangja egyben Kolos személyes önbírálata. Ritkán megjelenő versei mindig komoly figyelmet keltenek. Gondterhelt gyakran látja a Széplak utcában, ahogy a költő emelt fővel sétál a tömegben. Eszébe jut, hogy járása hasonlít egy régimódi földbirtokos, egykori nemesúr határjárásához, ahogy a sárguló búzatáblák mentén szemléli az érő gabonát. Vajon milyen lesz a termés? Beérett-e kasza alá, netán megdőlt az esős szelekben? Néha a szigorú matematikatanár őrjáratához hasonlítja, az erkölcseiben megcsontosodott, tudós férfiú a Nyerges utcai korzón vagy a Duna-parton kémleli a haszontalan, lányokkal évődő nagydiákokat, megjegyzi arcukat és nevüket, hogy másnap számon kérje matematikatudásukat és algebrai ismereteiket, s a legkihívóbban viselkedőket felelni hívja és beszekundáztassa. A rigolyás öreg tanárember megveti diákjai komolytalan örömeit és általában a földi hívságokat, és mélyen lenézi az egyszerű halandókat, akik számára az algebrai képletek és matematikai elméletek oly keveset jelentenek. Komoly gondolatokkal és mély szellemi értékekkel rendelkező férfi sétálhat csak olyan természetes és önérzetes méltósággal, mint Kolos! Markánsan barázdált arca akár az otthoni anyaföld, az egykori gyerekkor felszántott földjei és mezsgyéi, erős szálú sötét haja, a homloka felett kissé ritkuló már, összekuszálódik. majd ziláltan a fülére hull. Begombolja sötét kabátját és két kezét zsebre dugja Kolos. A túloldalról nézve már-már ridegen komor látvány. Gondterhelt átmegy hozzá, hogy kezet fogjanak, szót váltsanak. Mindent megér a költő néhány váratlan megjegyzése, apró szellemes észrevétele. Gondterhelt úgy véli, kölcsönösen bírják egymást. — Éjszaka meghaltam, de hajnalban feltámadtam... — tényt közöl, s nem mosolyog közben, semmi kedve tréfálkozni. — Elmesélem a Vincellérnél, hogyan lehettem Krisztus egy éjszakán...! A Vincellérhez címzett borozónak lényeges szerepe van a város életében. Olyan szerep, amelyről kevesen tudnak, ám akik tudnak róla, azok számon tartják és gondolkodásukban legalább olyan fontos helyet tölt be, mint egykor a Frauenhaus a város életében. A korok változására utal, hogy az örömlányok
