Irodalmi Szemle, 2002
2002/4 - Duba Gyula: A borivás két módja (regényrészlet)
Duba Gyula A borivás két módja (Részlet a Téli áradás című regényből) Szúrós szagú, súlyos idő. A nyirkos ködben nem érezni a füstgázok s a városi por szagát, a szmogot. A levegő a közeli hegyek földszagú, hideg leheletét idézi. Bágyadtan téli ízű a levegő, s mintha a hűvösség mélyén láthatatlan fagykarmok rejtőznének. Mindez hóbortos telek előjeleire utal. Amióta a városban feljegyzések készülnek az időjárási viszonyokról, s ennek már több mint kétszáz éve, a szabálytalan telek titkai is feltárulnak. Az ilyen telek látszólag már november első felében beköszöntenek, nagy dérrel-dúrral érkeznek, országnyi hóeséssel, majd szikrázó fagyokkal, a hótömegek súlya alatt nyögnek és nyikorognak, szinte hajladoznak a tetők. December eleje azonban megenyhül, karácsonyra beköszönt az olvadás. A hetvenkedve fenekedő tél morogva és kelletlenül visszahúzódik a hegyek közé. Bolondos időt hagy maga után. Rosszabbat, mint az áprilisok széllelbélelt dühöngései. Nyirkos és ködös éjszakákat, szúrós nappalokat, bolondul tomboló szeleket és kiszámíthatatlan, álnok ónos esőt. A városon nappali félhomály ül, kedélybeteggé teszi az embereket. Szilveszter éjszakáján szertelen zápor paskolja az utcákat, egy-két meddő villámlás moraja is elhangzik, s akár valami rosszkedvű bohóc, latyakkal virrad meg az új esztendő. Az idő ingerkedve játszik a várossal. Mintha bosszantani akarná, kétségbeesésbe kergetné a polgárokat. Ne bízzuk el azonban magunkat, nagyon messze még a tavasz! Februárban kegyetlen kedvvel visszatér a tél. Tomboló óriásként hányja-veti magát hetekig. Hóviharokkal hősködik és világ végével fenyegetőzik. A házak ismét hótömegek súlya alatt nyögnek, fagyok dermesztik a félénk nap mosolyát, hosszú fénylő jégcsapok lógnak a csatornákon. A villamosok lépésben közlekednek, és egymásba csúsznak az autók. Március közepén éppen olyan valóságos a tél, mintha január elején járnánk, amikor is a Csízió evést-ivást és otthonülést javall mindenkinek, és semmiképpen nem ajánl érvágást, mert minden természeti jelenség nyugalmat parancsol az embernek. Eltart egy ideig, míg kiderül, hogy ez bizony már csak a megöregedett és kifulladt tél hetvenkedése, s csupán addig tart, amíg valahonnan nem érkeznek kósza, mediterrán szelek. Puha pehelypaplanként egyhülést teregetnek a városra, és alaposan befűtenek a goromba öregnek, a zimankónak. Az utcákon ismét jeges tavak fénylenek, a széthulló felhőboltozat résein bizalmatlanul ki-kisandít az erősödő sugarú nap, és a járókelők bokáig merülnek a latyakban. A hóvizekben rövidzárlatot kapnak és kiégnek a villamosok motorjai. A gyáván
