Irodalmi Szemle, 2002
2002/3 - TALLÓZÓ - Mezey László Miklós: Portréesszék teljessége
Tallózó vigasztalanul. — A „szülőföld-problematika” tehát — szükség szerint — bármikor megint feltűnhet a verseimben. Kifejezésekkel, jelekkel nem lehet, de nincs is értelme csak úgy egyszerűen „szakítani”. — Milyen ideális olvasót képzelsz el verseidhez? Ki lenne az a szuperolvasó, akinek olvasása közel állhat az általad ideálisnak tartott olvasáshoz vagy ahhoz, ahogyan te olvasnád a Finnegan halálát — Mikor a hatvanadik születésnapomat ünnepeltük (a nyitrai Pedagógiai Fakultáson, egy népes és elég jól sikerült szimpozion keretében), Alexa Károly az Adalékok a Nyolcadik színhez című versem kapcsán (amelynek tudvalévőén Szenei Molnár Albert az egyik „personája”), azzal az abszurd kérdéssel lepte meg hozzászólásában a jelenlevőket, hogy vajon Szenei Molnár Albert hogyan olvasná Mittel urat. Az eset felelevenítésével azt akarom mondani, hogy a legabszurdabb olvasatok is lehetnek „értelmesek” és hasznosak. Mert az olvasatokban mindig két világkép (két kor, két ízlés stb.) szembesül, s a kettő vegyülésének a csodájaként születik meg a vers aktuális jelentése, de azt is mondhatnám, hogy maga a vers. Ha megszületik persze. Ha nem születik meg, ha a vers nem tud vegyülni az újabb és újabb olvasókkal és az újabb és újabb korokkal, akkor a szövege valószínűleg klapancia vagy vezércikk, vagy politikai agitáció vagy reklámszöveg, vagy bármi, csak nem vers, s akkor kár az olvasókról és olvasatokról beszélni is. A jó versnek csak egy haszontalan olvasata van: ha az olvasó nem saját magát szembesíti a verssel, hanem a különböző esztétikai programokat. Az esztétikai program ugyanis nem vegyül, hanem „ítélkezik”, alkalmazója egyre a szerzőt akarja „megismerni” (azaz inkább „leleplezni”), ahelyett, hogy a szöveget megpróbálná önmagára vonatkoztatni, s benne önmagát (is) megismerni. Az ilyen olvasói hibát rendszerint azok a nagy tekintélyű (vagy a nagy tekintélyre éppen csak pályázó fiatal) kritikusok szokták elkövetni, akik hatalmas elméleti tudásuk ellenére sem tudják, hogy az elemi részecskéket csak speciálisan érzékeny műszerekkel lehet eredeti pályájukon vizsgálni, ellenkező esetben a megfigyelt részecskék a megfigyelés irányában „kitérnek”. S a megfigyelő ilyenkor — talán nem is tudatosítja, de — csak az önmaga pályáját, a saját megfigyelő masinériájának a működését vizsgálja, s nem a verset. {Megjelent az Új Forrás, Tatabánya, 2002. 2. számában) MEZEY LÁSZLÓ MIKLÓS Portréesszék teljessége A felvidéki magyar irodalom kézikönyve Bár több kísérlet született az 1945 utáni szlovákiai magyar irodalom történetének teljesség-igényű és tablószerű áttekintésére, mind ez ideig a nagymonográfia várat magára, Szeberényi Zoltán: Magyar irodalom Szlovákiában (1945—1993) című kétkötetes munkája sem az, „csupán” portrésor,
