Irodalmi Szemle, 2002

2002/1-2 - Aich Péter: Csipkerózsika vára (novella)

Csipkerózsika vára

— Ahogy gondolja, uram — mondta az idősebb férfi — De itt lakunk a közelben és fürdőszobánk is van — tette hozzá mosolyogva. — Ott egyszerűbb lenne.

— Hát persze — sietett az ifjú hölgy —, ez volna a legjobb megoldás.

— Máris megvan az újabb áldozat — dünnyögte a fiatalabb úr és elindult előre.

— Nem akarok alkalmatlankodni — mondta a férfi. — Nagyon köszönöm.

— Csak jöjjön nyugodtan, nincs semmi gond — nyugtatta meg az idősebb úr. — A lányom majd beköti, és az ön kislánya is segíthet még — fordult a kislányhoz. — Ugye, jó volna a papa kezét rendesen bekötni?

A kislány zavartan pislogott az idegenekre, majd az apja fölhorzsolt tenyerére és vérző könyökére. Ösztönös félénksége arra ösztönözte, hogy inkább ne menjenek sehova, de a csöpögő vér és az ifjú hölgy bátorító mosolya némileg eloszlatták aggályait.

— Mit szólsz hozzá, kislányom? — nézett rá a férfi.

— Be kéne kötni — állapította meg tárgyilagosan a kislány.

— Na, akkor menjünk — szólt az idősebb úr —, mert apád még el talál vérezni.

— Ne félj, ez csak vicc volt — simogatta meg az ifjú hölgy a kislány buksiját. — Majd mi ketten szépen bekötözzük apukád kezét, jó?

— Nincs mitől félnie — fordult vissza némi iróniával a hangjában a fiatalabb úr. — A nővérem orvostanhallgató és imád boncolni.

— Te vagy az oka — vetette oda az ifjú hölgy. — Kizárólag azért járok orvosira, hogy megtanuljam, hogyan hasítsak szíjat a hátadból, ha ilyen megjegyzéseket teszel.

Úgy indultak, mintha csupán néhány lépésnyire laknának, pedig a kastélyon és néhány gazdasági épületen kívül nem látszott a közelben semmi ház. A férfi vérével jelezte az utat, karja is fájni kezdett, fölhorzsolt tenyere pedig csípte. Azon mélázott, hogyan fogja most a kormányt tartani. Az alkarja egészen a könyökéig egyre jobban fájt és zsibbadni kezdett. A fiatalabb úr elöl tolta a biciklit, magabiztosan és öntudatosan, s bár viselkedésébe némi irónia vegyült, rendkívül udvarias maradt. Az idősebb úr a férfival ment. Kellemes modorú ember volt, ezt mindjárt észrevette. Lebilincselő udvariassággal érdeklődött, honnan jöttek, merre mennek, s bár valóban kedves, közvetlen és nagystílű volt, viselkedésébe mégis némi tartózkodó hűvösség vegyült, ami nem tette lehetővé a bizalmasabb közléseket, így a férfi válaszai is inkább általános jellegűek voltak. Mögöttük jöttek a nők: az ifjú hölgy és a kislány. Már néhány lépés után együtt kuncogtak, a tartózkodó kislányt nyilván sikerült megnyerni, figyelt föl a férfi és ezért lélekben máris hálás volt az ifjú hölgynek, mert mindig örült, ha duzzogó anyja mellett vidámabb emberekkel is találkozik a gyerek.

Alig mentek egy-két percet, s elhaladtak a gazdasági épület mellett, az elöl haladó fiatalabb úr letért a kastélyba vezető hídról. A férfi első pillanatban azt hitte, eltévedt, a másodikban azt, hogy vele is bolondozik. De hát mindnyájan olyan természetesen haladtak a kastély kapuja felé, hogy egyértelmű volt: ezek itt laknak. Nyilván a gondnokkal találkozott. Kedves tőle, hogy meghívta. Nos, fürdőszobára itt valóban lesz hely bőven, állapította meg magában a férfi és úgy tett, mintha ő is naponta erre járna.