Irodalmi Szemle, 2002
2002/1-2 - Gál Sándor versei (új végtelen, himnusztalan március, idill, mennynek és földnek
Gál Sándor versei új végtelen lilájával ölel az ősz lettem im szabad préda vihet ördög vagy isten hó-szűz és égi céda ott fönt és itt alant eggyé nőtt a kárhozat összegzi már a fenti nyáj ami a vélt egészből megmaradt nyílik ketté már az idő láthat egy új végtelen lilájával benne az ősz békesség és örök jelen himnusztalan március elhagyják az embert a fáradt szavak alkonyodik a belső térben véglegesen hiába keresi a tekintet a látóhatárt semmi fénycsík nem merül föl már előtte ág-lomb se rezzen és szél se támad mintha kővé vált volna körül az erdő mintha március-időn megfagyott volna a lélek semmilyen himnuszt nem röptét az élő amott temetői magányban kél új havazás állnak fehér gyászban az égi fejfák csendben szállnak északnak a fenyőrigók is repülésükben nincs csipetnyi béke hazatalálni volna jó ha volna valahol haza s nem e sehonnai bitangok italát nyelve ily sivár nappalok keserű óráit mulasztván miért nem pusztít el már a gőgös isten
