Irodalmi Szemle, 2002
2002/12 - GÁL SÁNDOR KÖSZÖNTÉSE - ÖllŐs Edit: Duett a dadával (gondolatok)
Öllős Edit — „Világ vége”. Kundera már írt a lét elviselhetetlen könnyűségéről. Hát érdemes újramagyarázni bizonyítványunkat?! — Véget ért egy rádióműsor. Egy író vallott munkásságáról? Vagy politikusok vitatkoztak? Nem fontos, az a jó, hogy felgöngyölítettem a szétszaladt fonalat! Van minek örülni! — Várni. Összeszedni a szétgurult pillanatokat meg a túloldalról köszönni vissza minden eltékozolt percnek. — Erő. Összeírni a napi teendőket, aztán fejet hajtani az idő előtt. (Az ő hatalma nagyobb vagy a gondolaté...?) — József Attila-kötet porosodik a sarokban. Rajta egy karéj kenyér. Ha nincs mit tenni, mibe érdemes beleharapni? — Faludy kíváncsisága mindig nagyobb volt félelmeinél. Nálam mintha sorra rúgnák az öngólokat... — Az írott szó... Aktívan és passzívan. Többet tudni meg az életről. Meg az enyémről. — Ébredés. Napokig porosodtak a gondolatok, megszólalt a kétségbeesés meg a felháborodás. Közben egyre jobban ősz lett. Aztán jött egy péntek délelőtt, néhány vitamindús szendvics Vivaldival leöblítve, és felkiáltott a nyugalom meg a biztonság. A világ csak most kezd ágaskodni! Ez a hosszúra nyúlt áramszünet kánikulának álcázta magát — minek mindent agyonragozni?! — Lehetetlen? Minden, ami rendszertelen, legyen magától értetődő. Minden, ami függőséget okoz, szépítsen. Minden, amit ki kell találni, magától íródjon.
